Miért ér többet egy olimpiai bronz a brazilok megverésénél?

Rengeteg olyan magyar futballistáról tudunk, akiknek az élethelyzete a pályafutásuk befejezése után nyomorúságossá vált. Ellentmondásra utal, hogy a magyar életjáradék-rendszerben egy olimpiai labdarúgó-tornán szerzett bronzérem többet ér egy világbajnoki ötödik vagy hatodik helyezésénél. Miközben utóbbi eredménynek mindenképpen nagyobb a rangja. Az egyik legtöbbet emlegetett vb-sikerünk, a brazilok elleni 1966-os győzelem részesei közül többen is nehéz körülmények között éltek, élnek.

Mathesz Imre is elfeledetten tengette öreg napjait Fotó: Petrovits László Forrás: MTI

„Oldalt ott áll Mathesz Imre megint.” Egyetlen félmondat egy legendássá vált rádióközvetítésből az 1966-os angliai labdarúgó-világbajnokságról. Szepesi György a liverpooli Goodison Parkban (az Everton stadionjában) élte át a csodát, Magyarországon meg több milliónyian a rádió- és tévékészülékek előtt, mert a Baróti Lajos vezette labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte az előző két világbajnokságon egyaránt veretlenül aranyérmes brazil csapatot. Annak a világbajnokságnak ez volt az egyik legnagyobb szenzációja – eleveníti fel írásában az Origó.hu.

Két évtizeddel később, 1986-ban ezt írta Mathesz Imréről a Képes Sport: „Szinte úgy kell nyomozni utána, hogy megtalálja az ember. A Vasas népszerű játékosa, a Bim-Bam (jellegzetes futása közben ingatta a fejét, innen a becenév) manapság szinte eltűnt a nyilvánosság elől. Pedig a Kaposvár története során vele jutott fel először az NB I-be.” Pedig – folytathatnánk – Mathesz a Vasas két nagy generációjával futballozott együtt (a Bundzsák Dezső-féle csapattal és aztán a Mészöly Kálmán, Farkas János fémjelezte együttessel is), 248 mérkőzést játszott le az angyalföldi klub színeiben. Mégsem találta meg senki, már 1986-ban sem. Évekkel később Budapesten, az V. kerületben, a Vadász utcában kellett volna kutakodni: az ott lévő kisüzem dolgozója, éjszakai portása volt az 1966-os vb hatodik helyén végző kiválóság.

Mathesz Imre is elfeledetten tengette öreg napjait
Fotó: Petrovits László / MTI

Mathesz Imre azon a vb-n a brazilok és a bolgárok elleni mérkőzésen is szerepelt. Olimpián viszont soha nem járt. Akkoriban az volt a szabály, hogy az a futballista, aki részt vett világbajnokságon, nem mehetett az ötkarikás labdarúgótornára. Képességei alapján Mathesz Imre simán befért volna az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmes együttesbe, ahogyan a négy évvel korábban, Tokióban olimpiai bajnoki címet szerzett csapatba is. Japánba nem vitte ki magával az olimpiai csapat edzője, Lakat Károly, holott a svédek elleni olimpiai selejtezőn 1964. április 15-én, Göteborgban még ott volt a pályán.

Mathesz Imre nagy szegénységben, nélkülözésben halt meg 2010-ben. Gépkocsijával a Somogy megyei Mernyén egy kamionnak ütközött. Mivel soha nem járt olimpián, életjáradékot sem kaphatott. Skizofrén a helyzet, tudom: egy világbajnoki hatodik helyezés még ma is kevesebbet ér, mint egy vagy két olimpiai aranyérem, holott a labdarúgás – amelynek külön olimpiája a vb – éppen a legkevésbé tekintélyes ötkarikás sportág. Mathesz hiába volt ott a brazilverő magyar álomcsapatban, ezért legfeljebb egy hátba veregetést kaphatott. Másra nem számíthatott.

S ez csak egy eset, egy életút. Nagyon sok egykori ünnepelt labdarúgónk élt, sőt él még ma is sanyarú körülmények közepette. Írásában az Origó.hu több egykori kiválóság pályafutását eleveníti fel, s elemzi a hatvanas, hetvenes (sőt nyolcvanas) évek ellentmondásait, milyen bevételeket hozott a labdarúgás, s ebből mennyi maradt a sportágon belül.

A magára hagyott futballgeneráció. Ez a gyűjtőfogalom tökéletesen jelzi, milyen sors várt e játékosokra – szögezi le írásában az Origó.hu, s megfogalmazza az ellentmondást: a nagyon sok sportolónak biztonságot nyújtó olimpiai életjáradék éppen azoknak a futballistákon nem segít, akik az ötvenes-hatvanas években valóban világsztárok voltak, de nem jártak olimpián.

A helyzet rendezés után kiált, miként azt Rászolgáltak a segítségre az elfeledett futballnemzedékek című írásunkban már megállapítottuk.