Az izlandi fiatalokat nem érdekli annyira a pénz

Október 30-án, két héttel a magyar válogatott elleni Európa-bajnoki pótselejtező előtt döntött az Izlandi Labdarúgó-szövetség arról, hogy a koronavírus-járvány miatt idő előtt beszünteti a futballidényt az országban. Zachán Péter volt a lefújt izlandi élvonal egyetlen magyar játékosa, vele beszélgettünk a tapasztalatairól.

A játékos elmondása szerint az infrastruktúra vetekedett a legjobb magyar kluboknál uralkodó viszonyokkal, a Fjölnirnél három füves és egy fedett műfüves nagypálya is rendelkezésre állt, saját konditerem és uszoda is segítette a felkészülést. – Nyolc-kilenc csapat van a fővárosban, ahol feltűnően sok a világítással ellátott pálya – mesélte Zachán, akinek a szavait egy felmérés is alátámasztja, miszerint hozzávetőleg minden kétezredik lakosra jut egy futballpálya az országban.

A profiknak hasonló fizetést kínálnak, mint az NB I-ben, de nem mindenki profi, Zachán csapattársai között akadtak egyetemisták és olyanok is, akik másodállásban dolgoztak a futball mellett. – Nagyjából ugyanazt a pénzt lehet megkeresni Izlandon, mint a hazai élvonalban, leszámítva a két legnagyobb csapatot, a Fradit és a Fehérvárt. A Fjölnirnél lakást is béreltek nekem a belvárosban, a sétálóutca közepén, nagyon élveztem ott lakni. Ugyanakkor a kinti élet jóval drágább.

Amikor az első hetekben elmentem fodrászhoz, és egy teljesen átlagos hajvágásért átszámítva 15 ezer forintot fizettem, kicsit meghökkentem.

– mesélte a magyar labdarúgó. Mivel az izlandi bajnokság leállt, Zachán már itthon van, a szerződése december 31-ig szól a Fjölnirrel, amelyben érkezése után mind a tizenhat meccsen játszott, tizenötön végig a pályán volt, de még nem tudja, hogy visszatér-e. Mindenesetre azt nem érzékelte, hogy Izlandon olyan központi téma lenne a Magyarország elleni Eb-pótselejtező, mint idehaza.

– Inkább a bajnokság leállításáról cikkeztek, arról naponta több írást is láttam, de a válogatott akkor még nem volt téma – emlékezett vissza Zachán. – Itthon nagydobra verjük a meccset, Izlandon még az egymás közti beszélgetésekben sem került sokszor szóba a pótselejtező. Amikor eljöttem, csak akkor szólt a másodedző, hogy hamarosan „találkozunk”. Én mondtam, hogy mi nyerünk, ő meg, hogy ők, aztán ennyiben maradtunk.