Három hónapja a lábát sem tudta behajlítani, ma már gólokat dob

Soha nem jön jókor egy sérülés, de az olimpia elhalasztása miatt Zalánki Gergő lehetőséget kapott rá, hogy megműtsék a térdét. Hosszú felépülése után végül gólokkal tért vissza a világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok vízilabdázó, és gőzerővel dolgozik azon, hogy az ötkarikás játékokra csúcsformába kerüljön.

Budapest, 2020. január 26. Zalánki Gergõ a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának döntõjében játszott Magyarország - Spanyolország mérkõzésen a Duna Arénában 2020. január 26-án. MTI/Czagány Balázs Fotó: Czagány Balázs

– Tavaly nyáron igazolt a Ferencvároshoz. Akkor aligha gondolta volna, hogy ilyen furcsa első idényben lesz része a csapatnál. Koronavírus, lefújt bajnokság, aztán nyáron jött a térdsérülés.

– Elég érdekesen alakult, de a céljaim felét így is sikerült elérni. A Fradival megnyertük az Európai Szuperkupát, a Magyar Kupát, a válogatottal pedig szintet léptünk azzal, hogy én is becsatlakoztam ahhoz a ferencvárosi brigádhoz, amely a csapat magját adta, ez sokban segítette az együttműködést. A klubsikereket követően a válogatottal győztünk a hazai Európa-bajnokságon is, úgyhogy minden a terv szerint alakult. Az Eb után jöttek a gondok, amit nem tudtunk sajnos befolyásolni, ez így alakult. Most már erre az idényre koncentrálunk, és próbálunk újra mindent megnyerni.

– Aztán elhalasztották az olimpiát. Mondhatjuk, hogy ez jól jött önnek, hiszen emiatt kerülhetett sor a műtétjére?

– Így volt. A térdem azért lett megműtve, mert volt rá idő, ahogy most a regenerációra is jut. Ha nem esem túl rajta, akkor Hangody László professzor szerint később komoly gondjaim lehettek volna a térdemmel. Így az idei Magyar Kupát ki kellett hagynom, amit a többiek szerencsére nélkülem is megnyertek. Ezenkívül viszont nagy eseményt vagy fontos meccseket nem kellett kihagynom, úgyhogy ha így nézzük, akkor jó időben történt a műtét. Van még háromnegyed évem az olimpiáig, addig remélem, hogy újra százszázalékos leszek.

– Hogyan telt a felépülés időszaka?

Az első három hét volt a legnehezebb a nyár közepén. Folyamatosan ágyban fekve filmeket és sorozatokat nézni nem a legjobb elfoglaltság, de nem terheltettem a lábamat. Utána már mankóval sétálgathattam, és elkezdődött a gyógytorna. Viszont a műtétet és a sok fekvést követően annyira legyengült a térdem, hogy még csak behajlítani sem tudtam a lábamat. Így a következő három hétben a gyógytornán azon dolgoztunk, hogy először tíz fokot sikerüljön behajlítani a lábamat, majd húszat, napról napra egy-két fokot haladtunk. Ezek elég fájdalmas, illetve idegőrlő napok voltak, hiszen állandóan az járt a fejemben, hogy én gyorsabban haladnék, de nem lehetett siettetni a folyamatot. Amikor lejárt a hat-nyolc hét, akkor már bemehettem a vízbe, kicsit úszhattam, a gyógytornán komolyabb gyakorlatokat csinálhattam. Végre végezhettem mást is a lábam hajlítgatásán kívül, hiszen annak nem sok sportértéke volt. Ezt a munkát már jobban élveztem. Csütörtökön lesz négy hónapja, hogy megműtöttek, két hónapja tértem vissza a komoly edzésekhez, és legalább további két hónapba fog kerülni, míg a jobb térdem olyan erős lesz, mint a másik.

Az FTC Európa-bajnokának a lába még nem a régi, de a kezével nincs gondja
Fotó: Nemzeti Sport/Derencsényi István

– Lelkileg sem lehetett könnyű feldolgozni a történteket. Varga Dénessel hasonló cipőben járt, mindketten több hónap kihagyásra kényszerültek. Támogatták egymást a lábadozás során?

– Dénes pár hónappal előttem szenvedett az enyémhez hasonló sérülést. Érdekes szituáció volt, hogy így követtük egymást. A felépülés idején folyamatosan érdeklődtünk egymás állapotáról, megbeszéltük, kinek hogy bírta lába az edzéseket. Óvatosan bántak velünk. A vízben mi ketten gyakran külön gyakoroltunk, kevesebb súllyal csináltuk a taposást, és játék közben sem kellett belemennünk kemény szituációkba. Segített, hogy nem egyedül kellett ezt végigcsinálnom, nem én voltam az egyetlen, aki hátrányban volt a többiekkel szemben. Így gyorsabban telt az idő.

– Hosszú sérülés után nem lehet könnyű a visszatérés, de most a járványhelyzet még rátett egy lapáttal. Hogyan élte meg az első három mérkőzését, milyen változásokat tapasztalt?

– A sérülés előtt jött a koronavírus-járvány, és emiatt nem játszottunk meccset március eleje óta. Ezért volt sok ez a nagyjából nyolc hónap kihagyás. Izgultam, és nagyon szokatlan volt a visszatérés. Nem tudtam, milyen most a menetrend, de amikor a külső körülményektől eltekintve a vízilabdára kellett koncentrálni, akkor az már az első másodperctől ment, és mindent úgy csináltam, mintha mi sem történt volna. Annyit éreztem, hogy a lábam gyengébb, de magával a játékkal, azzal, hogy felvegyem a ritmust, nem volt gond.

– Mit vár ettől az idénytől, saját magától és az olimpiától?

– Azt, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba. Játsszuk le nyugodtan a mérkőzéseinket, mindenki épüljön fel, induljon el a Bajnokok Ligája. Én továbbra is sokat „dolgozom” majd a lábamon, hogy az beérje a többi testrészemet, és akkor újra százszázalékos formába tudok lendülni és az olimpiára készülni. Remélem, hogy a válogatottal ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Egyértelműen a dobogó a cél az olimpián, de szerintem azzal sincs gond, ha azt mondom, aranyérmesek akarunk lenni, mert valós esélyünk van rá.