A II. világháború után nehezen indult újra a nemzetközi sakkélet. Az uralkodó világbajnok, Alexander Aljechin, miközben készült a Mihail Botvinnik elleni címmérkőzésre, 1946-ban váratlanul elhunyt. (A mai napig ő az egyetlen sakkvilágbajnok, aki címvédőként halt meg.) Először is, az utódját kellett kiválasztani. Az 1948-ban megrendezett öt résztvevős, öt körből álló, tehát összesen húszfordulós tornát Botvinnik nyerte meg a szintén szovjet Vaszilij Szmiszlov és a csak hivatalosan szovjet, valójában észt hazafi, a világháború után ezért meghurcolt Paul Keres, továbbá az amerikai Samuel Reshevsky és a leszakadva utolsó ex világbajnok Max Euwe előtt. Keres a többi ellenféllel szemben jobb eredményt ért el, mint Botvinnik, de az egymás elleni partikban túlfűtötte a harci szellem, s négyszer is kikapott.
Kerest Botvinnik elé helyezték a csapattársak

Fotó: MTI
Hogy a kortársak mit gondoltak a valós erőviszonyokról, arra az 1952-es olimpia adott csattanós választ 1952-ben. A Szovjetunió először ekkor nevezett be a sakkolimpiára, egyből toronymagas esélyesként. A csapattagok úgy szavaztak, hogy Keres legyen az első táblás, s Botvinnik mögötte csak a második! A világbajnok ezt persze nem fogadta el, s tüntetőleg nem játszott Helsinkiben. A szovjetek nélküle, Keres, Szmiszlov, Bronstejn, Geller, Boleszlavszkij, Kotov összetételben is kiemelkedtek a mezőnyből, s magabiztosan győztek.
A szovjet – majd orosz – hegemónia kereken ötven éven át, 2002-ig tartott; egyetlen hibaponttal, 1978-ban Magyarország szakította meg a dicsőséges sorozatot.
A világháború után az 1952. évi a második sakkolimpia volt. Az első, 1950-ben arról árulkodott, a politikusok mit sem tanultak a világégés tanulságából. A Dubrovnikban megrendezett torna egyből bojkott áldozata lett, Tito különutas politikája miatt a szovjet blokk – így Magyarország is – távol maradt az eseménytől.
Feltűnt Portisch Lajos
Ezért késett a szovjet debütálás, a magyar válogatott pedig időt nyert. A csapatban ekkor már nem szerepelt a megöregedett Maróczy és a világháború előtt feltűnt tündökletes tehetség, Lilienthal Andor, aki a háború előestéjén átmenetileg – három évtizedre... – éppen a Szovjetunióban telepedett le, s egy időben szövetségi kapitányként irányította a szovjet csapatot. A mieink nélkülük, Szabó László, Barcza Gedeon, Szily József, Flórián Tibor, Pogáts József, Molnár István összeállításban csupán hatodikak lettek, csak Szabó és Szily nyújtott a hagyományokhoz méltó teljesítményt. Magyarország 1956-ban végzett ismét dobogós helyen. Szabó László, Barcza Gedeon, Benkő Pál, Szilágyi György, Bély Miklós és Portisch Lajos alkotta a harmadik helyezett csapatot; Portisch ekkor szerepelt először sakkolimpián, amit rekordként további tizenkilenc fellépés követett.