Rögtön magyar slágerszámmal kezdődött a pénteki döntők programja a Duna Arénában, hiszen női 400 vegyesben, Hosszú Katinka korábbi sikerszámában rendezték az első futamot. A háromszoros olimpiai bajnok klasszis, akit a tokiói játékok legeredményesebb női úszója, Emma McKeon a lapunknak adott interjúban a világkupák királynőjének nevezett, nem indult a budapesti versenyen.
Nélküle is volt három magyar a 400 vegyes fináléjában, amelyben Jakabos Zsuzsanna esélyesként állt rajthoz, miután egy héttel ezelőtt, a világkupa berlini fordulójában aranyérmes lett – ezzel tíz év után először nyert 400 vegyesen.
Budapesten nem tudta megismételni a sikert, pedig a berlini idejével két tizeddel megelőzte volna a győztes Illaria Cusinatót. Ezúttal viszont be kellett érnie az ezüstéremmel az olasz mögött, akit egy ideig Shane Tusup készített fel. A döntő másik két magyarja közül Szabó-Feltóthy Eszter ötödik, Mihályvári-Farkas Viktória hatodik lett.

A második fináléban is magyar dobogósnak tapsolhatott a lelkes közönség, Kalmár Ákos ugyancsak második lett férfi 1500 gyorson. A harmadik döntőben nem volt meglepetés az újabb magyar éremeső: Milák Kristóf megszerezte az első győzelmét az idei világkupában.
Ráadásul nem a megszokott számaiban, pillangón, amelyben 100 méteren második lett tegnap, hanem 50 háton! A forduló után Milák jött fel elsőként a víz alól, és egyéni csúccsal szerezte meg az aranyat. Mögötte Szabó Szebasztián harmadik lett, így dupla magyar dobogó jött össze.
Milák és Szabó 100 gyorson is összecsaptak, amelyen előbbi nagy hajrával, újabb egyéni csúccsal a harmadik helyen csapott a célba, bővítve az éremgyűjteményét, Szabó pedig hatodik lett.
Ötvenméteres medencében 200 pillangón Milák az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, valamint a világcsúcstartó, ám a rövidpálya más, ezúttal Kós Huberten volt a Duna Aréna közönségének szeme. A fiatal tehetség szerezte a magyar csapat első budapesti vk-aranyát tegnap 200 háton, most pillangón második lett, folytatva a kiváló szereplését.