Nadal az újabb elképesztő győzelem ellenére ismét arra utalt, hogy nagyon közel lehet a karrierje vége. A pályán hálálkodott a közönségnek a támogatásért, de az interjút készítő korábbi Grand Slam-bajnok, Marion Bartoli kérdésére csak annyit ígért meg, hogy pénteken újra pályára lép a párizsi centerpályán, a következő évekről hallgatott.
Ezt követte a sajtótájékoztató, ahol ismét szóba került Nadal jövője.
Ha nem tudunk megoldást találni a lábfejproblémára, akkor nagyon nehézzé válik számomra a folytatás. Természetesen nem adom fel, de egyelőre nem jártunk sikerrel.
Amíg viszont ott van a pályán Nadal, addig küzdeni fog, ezt bizonyította az Australian Openen is, ahol egyedüli Grand Slam-rekorderré vált, a csúcsot pedig tovább javíthatja a Roland Garroson, amelyet – nem meglepő módon – pályafutása legfontosabb helyszínének nevezett.
Nadalnak a nagy tornákon az elődöntőtől kezdve elképesztő a hatékonysága: a huszonegy GS-trófeát harmincöt elődöntős szereplésből érte el, Novak Djokovics negyvenkétszer, Roger Federer negyvenhatszor jutott a legjobb négy közé Grand Slamen, mégis „csak” húsz-húsz trófeát gyűjtöttek be.
Nem láttam semmiféle problémát
– mondta a spanyolról Novak Djokovics, s valóban, a négyórás csata során nem látszott meg, hogy Nadal sérüléssel küzd. A szerb azt illetően sem kertelt, hogy miért kapott ki.
– Mindent beleadtam, de játszhattam volna jobban. Büszke vagyok arra, ahogy küzdöttem a pályán, de ma a jobb játékos győzött. Nadal megmutatta, miért nagy bajnok, megérdemelte a sikert.
Djokovics nem gondolja, hogy a körülmények neki kedveztek volna, abban viszont egyetértett Nadallal, hogy ha lesz esti program a jövőben a Roland Garroson, annak hamarabb kellene kezdődnie. A két klasszis összecsapása hajnali egy óra után ért véget, s még sokkal tovább tarthatott volna, ha Djokovics a negyedik játszmában értékesíti az egyik szettlabdáját.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!