Torghelle Sándor: Ki is röhögtek, de sokat kaptam a Jóistentől
Beszólt Oliver Kahnnak, köpést provokált ki Lipcsei Pétertől, a Xavitól kapott Barcelona-mezét pedig ellopták. Torghelle Sándor egy ház árát fizette ki büntetésekre, ám az öntörvényű csatár a németek, a brazilok és az argentinok ellen is gólt szerzett a válogatottban. Lapunknak elárulta, mivel zrikálta őt az Aranycsapat legendája, mit érez a fehérvári bukás után és miért örül annak, hogy Air Sanyi lehetett, hiába voltak, akik kiröhögték emiatt.
20220324 Budapest
Torghelle Sándor labdarúgás
Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
– Mi lett volna önből, ha nincs az a németek elleni 2-0-s győzelem 2004. június 6-án? – Állítólag az egész pályafutásomat annak a két gólnak köszönhetem, amiket azon a mérkőzésen lőttem, de húsz évig nem lehet megélni egy meccsből. Az viszont igaz, hogy huszonegy évesen az a két gól átírta az addigi életemet. Rengeteg ajtó kinyílt előttem, a kispesti és MTK-s múltam nem lett volna elég, hogy a Premier League-be szerződjek. Szedett-vedett csapattal utaztunk Kaiserslauternbe, fiatalok voltunk, nem volt veszítenivalónk, mentünk előre. Bejött, nekem meg főleg.
– Idézhetjük, mit mondott a gólja után Oliver Kahnnak? – Jobb, ha most nem ismétlem meg… A mérkőzés hevében történt, magyarul mondtam, szerencsére ő azt se tudta, merre hány óra. Stark Petivel húztuk egymást, hogy Kahn kapujába mindenképp be kell verni egy gólt. Ez is bennem volt, és egyszerűen kitört belőlem.
A németek elleni emlékezetes Torghelle-dupla
– Az olaszos temperamentum? – Meglehet. Az üknagyapám olasz volt, Milánóban élt, aztán amikor Magyarországra jött, megismerte az üknagyanyámat, és vele maradt. Az eredeti családneve Torcelle volt, de itthon valamiért át lett írva Torghellének.
– Jó vicc. – Egyébként semmilyen kötődésem sincs. Talán csak annyi, hogy gyerekkoromban indult az Olasz Focisuli Debrecenben, és egy torna után meghívtak az olaszországi túrára. Voltunk Milánóban, Rómában, Triesztben, Velencében, sok gyerektornán játszottunk.
– Lipcsei Péterrel milyen a kapcsolata? – Semmilyen. De hozzáteszem, a helyében én is felhúztam volna magam, ha egy huszonéves takony elkezd velem szemtelenkedni.
– A 2004-es FTC–MTK bajnokin történt, hogy addig provokálta a Fradi kapitányát, míg le nem köpte önt. – Rangadó volt, elszabadultak az érzelmek. Nem tetszett neki, ahogy megnyilvánultam vele szemben, de még egyszer mondom, nekem se tetszett volna. Én akkor így oldottam meg a dolgokat, meg is bűnhődtem érte. A klubtól pénzbüntetést kaptam, a fradisták pedig megtaláltak.
Valaki a számomat is megszerezte, hívogattak, egyszer az éjszakában is számonkértek. A buli nekem ott azonnal véget ért, nem volt kellemes érzés.
– Számszerűsíthető, mennyi baja származott az indulatos viselkedéséből? – Egy ház árát biztos befizettem büntetésekre a karrierem alatt. De ez csak az egyik része, volt más hátrányom is ebből. Kaptam kritikát a csapattársaimtól, edzőimtől. Amikor a Panathinaikoszban játszottam, óriási hülyeséget csináltam, kérdőre vontam az edzőt, hogy miért kellett lecserélni. A Bajnokok Ligájában a Barcelona ellen játszottunk, 0-0 lett a vége. A sajtótájékoztatón megkérdezték Alberto Malesanit, mivel volt elégedett és mivel nem. Azt mondta, pozitívum az eredmény, negatívum Torghelle Sándor reakciója. Utána alig kaptam lehetőséget. Ha hibáztam is, legalább magamat adtam, és enélkül nem maradtam volna fenn olyan sokáig.
Torghelle Sándor megtapasztalta, Ronaldinho milyen kemény valójában. (Fotó: Mirkó István)
– Akik kedvelték, azok a harcias, megalkuvást nem tűrő stílusa miatt tették. Mindig ilyen volt? – Gyerekként kicsi voltam, és bosszantott, hogy elnyomtak, ezért kettőzött erővel ütköztem. Az is dühített, hogy mindig mindenben csak második voltam. A sprinteken mindig volt egyvalaki, aki gyorsabb volt nálam, a Cooper teszteken egyvalaki, aki többet futott, aztán egyvalaki, aki magasabbra ugrott.
Sosem voltam a legjobb semmiben. Megtanultam, hogy nekem küzdenem kell, ezzel kompenzálhatom azt, ami másnak tehetségből megadatott.
– Negyvenkétszer volt válogatott. Ez a szám összhangban áll a tehetségével? – Tudom, hogy sokak fejében ügyetlen csatár voltam, aki csak rúg, csíp, harap, de ezt a képet vitatnám. Sosem voltam kiemelt tehetség, nem cseleztem végig a pályát, de ügyetlen sem voltam, az biztos. Aki ezt állítja, az csak azt akarta meglátni, ha rosszul passzoltam vagy elpattant tőlem a labda, de azért voltak olyan jelenetek is, amelyek mást mutattak.
– A német másodosztályban előadott felhőfejese után el is nevezték Air Sanyinak… – A fejjátékom mondjuk nem volt rossz. Az Air Sanyit van, aki dicséretnek szánta, mások kiröhögtek miatta. Akárhogy is, de rajtam ragadt, és ez is azt mutatja, hogy valamilyen érzelmet kiváltottam az emberekből.
Inkább legyen ilyen egy futballista, mint olyan, akinek lepörög a pályafutása, aztán szépen el is felejtik.
Nem tudom, hogy a negyvenkét válogatottságom mennyire reális, inkább azt nézem, hogy a gyerekkori betonfocitól eljutottam addig, hogy mindenkinek mond valamit a nevem, aki a magyar futballt követi. Én biztos nem vagyok elégedetlen azzal, amit a Jóistentől kaptam.
– Amiatt sincs hiányérzete, hogy a Premier League-ben mindössze tizenkét találkozón jutott szóhoz a Crystal Palace-ban? – Amikor 2004-ben odaigazoltam, 4-4-2-ben játszottunk, és én voltam az egyik csatár. Nem kezdtük jól a szezont, én sem rugdostam a gólokat, és az edző úgy döntött, másik játékrendszerre vált, amiben már csak egy csatárnak jutott hely. Az az egy pedig Andy Johnson volt, aki huszonegy gólt szerzett abban az idényben, és Thierry Henry mögött második lett a góllövőlistán. Maximálisan megértem, miért játszott ő, és miért nem én. Johnsonon kívül még hatan voltunk csatárok a keretben, a kispadra sem volt könnyű odaférni, néha sikerült, máskor nem. Fiatal voltam és türelmetlen, utólag azt mondom, nem kellett volna egy év után ugrálnom. De akkor meg nem játszhattam volna a BL-ben a Panathinaikosszal… Mégiscsak jó volt ez így.
Air Sanyi, a levegő ura – gól a Carl Zeiss Jena színeiben
– Az athéni klubnak Puskás Ferenc volt egykor az edzője. Mint Honvéd-nevelésű csatár, kapott valaha útravalót az Aranycsapat kispesti legendájától? – Sohasem beszéltem Öcsi bácsival, ami fájdalmas elszalasztott lehetőség, mert gyerekként kétszer találkozhattam vele. Az egyik egy honvédos utánpótlás-játékosoknak szervezett karácsonyi buli volt, a másik alkalomkor meg vendég volt a Bozsik-stadionban egy meccsen, amelyen labdaszedő voltam, így keveredtem a közelébe. Őrzök is egy képet, amelyen mellette állok, de megszólítani nem mertem. Viszont az Aranycsapat egy másik legendája meg is zrikált egyszer…
– Kiről van szó? – Buzánszky Jenő bácsiról. Kiutazott a válogatottal a németek elleni mérkőzésre Kaiserslauternbe. A végén odajött hozzám, és csak annyit mondott:
Gratulálok, de Sanyi, a harmadikat is be kell rúgni!
– Cserébe szerzett gólt a válogatottban Brazília és Argentína ellen is. A nagy csapatokra specializálódott? – Nem tudatosan, de mindig a legjobbak ellen akartam a leginkább bizonyítani. A korszak legnagyobb sztárjai ellen mind játszottam: Messi, Ronaldo, Ibrahimovic, Ronaldinho… Utóbbi meg is lepett. Ránézésre nem volt egy terminátor, és amikor az egyik lába a labdán volt, a másikon támaszkodott, gondoltam, kibillentem az egyensúlyából. Lepattantam róla, mintha falnak futottam volna, pedig nem voltam olyan srác, aki minden párharcot elveszített.
– Van otthon mezgyűjteménye a világsztároktól? – Csak néhány darab, például Patrick Kluiverté, aki a Newcastle-ben játszott, amikor találkoztunk. A legnagyobb név Xavi volt, akivel mezt cseréltem a már említett Barcelona elleni BL-meccs végén. Sajnos valaki ellopta tőlem, pontosabban egyszer elvittem magammal egy rendezvényre, és elkeveredett…
Úgyis az emlék a fontos, azt meg senki sem veheti el.
– Xavi az utóbbi időben szárnyal a Barcelona vezetőedzőjeként. Ön is belekóstolt az edzői szerepbe, nemrég még Szabics Imre stábjában dolgozott Fehérváron, de az nem volt sikertörténet. Lesz még önből edző? – Inkább az a kérdés, leszek-e eredményes edző, mert játékosként is mindig az eredmény érdekelt. Megkönnyebbültem, amikor elküldtek minket Fehérvárról, mert olyan sok volt a probléma, hogy az elmúlt időszak nagyon negatív tapasztalat volt. Szeretnék a futballban maradni, de ezután százszor meggondolom, mit vállalok el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
