Titánnal van összedrótozva az Exatlon győztese

BMX-esként is magasan jegyezték, ám a népszerű játék, az Exatlon győzteseként jutott a csúcsra. Jósa Dániel tudatosan készült az idei évadra, korábbi műtétei nem akadályozzák abban, hogy kiváló teljesítményt nyújtson, az eredményeit az egészséges életmódjának is köszönheti.

A 36 esztendős Jósa Dániel nyerni ment Dominikára, mert tudta, hogy fejben erős és ez a siker kulcsa, de az izmait is jobban felkészített a kihívásra, mint tavaly, amikor harmadik lett az Exatlon Hungary televíziós vetélkedő embert próbáló küzdelmében. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a versengésnek ezt a formáját lehet-e a versenysportokhoz hasonlítani, noha a három hónapos show résztvevőinek nap mint nap bizonyítaniuk kellett, hogy a futás, az ugrás, a dobás, a pontos célzás és az egyensúlyozás mellett a kudarcok és mélypontok leküzdése sem állítja őket megoldhatatlan feladat elé.

„Bérletes” a sebészeten

– Sportnyelven szólva az én alapozásom 19 évig tartott. Irdatlanul hosszú időt töltöttem el a BMX-pályákon a kerékpárommal szinte már összenőve, az út a szó szoros értelmében hepehupás volt, de így is egyre csak felfelé vezetett. Kipróbáltam a kosárlabdázást, a focit, a dzsúdót és a gördeszkát is, de a testemnek-lelkemnek valóra a BMX-pályán találtam rá. Az amerikai életem, az ottani önállóságom tanított meg arra, hogy a legkisebb sikerért is keményen meg kell dolgozni, céltudatosság, áldozatvállalás és kitartás nélkül a felkészülés végterméke csak silány lehet. Hatalmas bukások és súlyos sérülések után sem merült fel bennem, hogy egyszer még nagy bajba is keveredhetek, pedig ipari mennyiségben törtem-zúztam szinte minden testrészemet.

Kétszer törtem el a kulcscsontomat, a komplett vállízületem leszakadt, a combnyakcsontomat, a bokámat és a sípcsontomat is műteni kellett, meg is kérdezték a sebészeti osztályon, hogy mikor jár már le a bérletem.

Annyi megerősítő titánlemezecskét építettek belém, hogy a számát se tudom, de ez a sportág velejárója, aki ezzel nem számol, annak a nézőtéren a helye – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Jósa „Danny”, akinek a BMX az önmegvalósító életformája és a megélhetésének forrása lett, annak minden kötelmével, előnyével és veszélyforrásaival.

Nincs szüksége edzőre

– Saját testsúlyos edzésekkel készültem fel a dominikai csatára, rengeteg fekvőtámasszal, hasizomgyakorlattal és húzódzkodással, idén sokat is futottam, amire nehezen tudtam rávenni magamat. Nem állt edző mellettem, mert sohasem kedveltem a kötöttséget, a trénereket, de még a csapatkapitányokat sem. Nem vagyok magányos farkas, de az időmet magam szeretem beosztani. Az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy mit és miért kell megcsinálnom azért, hogy jobb legyek. Pszichológust sem fogadtam fel, tudom a módját annak, miként kell először magamat legyőzni, és csak aztán a pályát és az ellenfeleimet. Van is ehhez egy elméletem. Mindennap ugyan senki sem lehet tökéletes, de ha a rosszabbakból is ki tudja hozni az éppen akkor mozgósítható maximumot, akkor megnyugodva fogyaszthatja el a vacsoráját és jól is fog aludni – enged betekintést a gondolkodásmódjába.

Jósa Danny nem iszik alkoholt, még egy sört sem szokott legurítani, nem költi a pénzét cigarettára, de a tudatmódosító drogok csábításának sem engedett. Életfelfogásából eredő jó szokásait szeretné elfogadtatni és tudatosítani azokban a fiatalokban, akiknek gyakran tart előadásokat.

– Életünk egy nagy verseny, amihez hozzá kell erősödnünk és nem legyengíteni magunkat a káros szenvedélyekkel. Azt tapasztalom, hogy a szívósságra, a fizikai és mentális erőre egyre inkább szüksége lesz az embereknek, jól teszik tehát, ha sportolnak és felkészítik magukat a nagy kihívásokra – ennek szellemében éli az életét.

Segítené az olimpiai reménységeket

Dani igazán nem panaszkodhat, de az élete talán teljesebb lehetett volna, ha átképezi magát a BMX olimpiai versenyformájára és megtapasztalhatja, hogy milyen érzés az ötkarikás versenyek résztvevőjének lenni.

– Vannak jó kezdeményezések idehaza, találkozom tehetséges és lelkes srácokkal is, de ahhoz, hogy BMX-ben is legyen ütőképes magyar az olimpiákon, legalább nyolc-tíz profi versenyzőnek kellene apait-anyait beleadni, járni a világversenyeket, pallérozódni, de ehhez több és jobb hazai pálya kellene. Szeretném, hogy ami nekem nem adatott meg, abból jusson a magyar talentumoknak, amihez, ha szükség van rám, a jövőben magam is szívesen hozzájárulnék. Edzőként, tanácsadóként vagy menedzserként, ahogy a szükség kívánja. Ha sikerül előrelépni, akkor a Los Angeles-i vagy a Brisbane-i nyári játékokban mi, magyarok is az örömünket lelhetjük – mondta befejezésül Jósa Dániel, aki májusban visszautazik Amerikába, és bár az még sokáig hétpecsétes titok, hogy címvédőként jövőre is egy dominikaihoz hasonló erőpróba résztvevője lehet, a felkészülése továbbra is szorgalmas és céltudatos marad.

Borítókép: Jósa Dániel a győzelem mámorában (Fotó: TV2 Exatlon)