Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) két éve 21 esztendősen a Tour de France utolsó előtti szakaszának, egy 36,2 kilométeres időfutamnak 57 másodperces hátránnyal vágott neki az összetett második helyéről, de ő volt a leggyorsabb, és 1:56 percet vert az összetettben élen álló, s az időfutamon szintén nem gyenge, ebben ötödik helyen végző, kilenc évvel idősebb honfitársára, Primoz Roglicra (Jumbo–Visma). Az összetettben vezetőt megillető ikonikus sárga trikó gazdát cserélt, és Pogacarnak a záró szakaszon már csak be kellett kerekeznie Párizsba. Pogacar a tavalyi Touron már a 8. szakasz után sárgába öltözött, és így is maradt végig. Roglic a 3. szakaszon bukott, lezúzta a bal oldalát, időhátrányt kapott, és a 9. etap előtt feladta a versenyt. Az év végén aztán egymás után harmadszor megnyerte a Vueltát, s most is ő számít Pogacar legnagyobb kihívójának.
A címvédő februárban győzött az Egyesült Arab Emirátusok egyhetes körversenyén, márciusban megnyerte a Strade Bianche egynapost és az egyhetes Tirreno–Adriaticót, júniusban pedig az ötnapos szlovén körversenyt. A legrangosabb egynaposok, a Monumentumok közé tartozó flandriai körön negyedik, a Milánó–San Remón ötödik lett, vagyis szenzációs formában van.
De ezt Roglicról is elmondhatjuk, ő két rangos, egyaránt nyolc szakaszból álló versenyt húzott be, márciusban a Párizs–Nizzát, júniusban pedig a Critérium du Dauphinét. Áprilisban a hatnapos baszk körversenyen a nyolcadik helyen végzett.
A Jumbo–Visma társkapitánya, a tavalyi Touron második, 25 éves dán Jonas Vingegaard is ott van a dobogóra pályázók között, a Tirreno-Adriaticón és a Dauphinén is második lett. Az INEOS Grenadiers beveti a 2018-as győztes brit Geraint Thomast, s vele még 36 évesen is számolni kell, júniusban ő nyerte a svájci körversenyt. A mezőnyben ott van a Touron négyszer (2013, 2015, 2016, 2017) diadalmaskodó brit Chris Froome is, ám az Israel–Premier Tech 37 éves kapitányától a 2019-es súlyos balesete után – a Dauhpiné pályabejárásán 60 km/órás sebességgel egy kőfalfalnak csapódott – az is csoda, hogy még versenyez.