A spanyoloknál a piros a nyerő szín, mindenki ilyen trikót szeretne

Ma megkezdődik a háromhetes spanyol országúti kerékpáros körverseny, s a Giro d’Italia és a Tour de France után a Vuelta sem az anyaországban rajtol: Hollandiában, Utrechtben 23,3 kilométeres csapat időfutammal indul a viadal.

2022. 08. 19. 6:12
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sportág népszerűségéből a Grand Tourok rendezői úgy is profitálhatnak, hogy az első három szakasz lebonyolítását időnként értékesítik, nekik még így marad tizennyolc, és a társházigazda is jól jár, hiszen három napra megkapja az egyik legnézettebb sporteseményt. Számunkra is hatalmas marketinget jelentett, hogy május elején a Giro nyitányán Budapest nevezetességei, vagy éppen a Balaton-felvidék, Balatonfüred képei százmilliókhoz jutottak el a televíziós közvetítésekben. Most először testközelből láthattunk egy Grand Tour-versenyt, ami nemcsak a versenysportot népszerűsítette. Az utak mentén az össznépi őrületet látva borítékolhatóan rengetegen kaptak kedvet a kerékpározáshoz.

A Tour de France idén Dániából, Koppenhágából rajtolt el, s már akkor tízezrek vonultak ki az utakra, amikor még nem tudhattuk, hogy a dán (Jumbo–Visma) nyerni meg a francia körversenyt.

A Vuelta 191 fős mezőnyében 12 holland is akad, ami Hollandiában még inkább megdobja az érdeklődés az első három napon. A Touron tíz dán volt, a Girón csak három magyar (Groupama–FDJ), Fetter Erik (Eolo–Kometa) és Peák Barnabás (Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) személyében, de mi már ezzel is magyar csúcsot döntöttünk. A Touron nem volt, a Vueltán sem lesz honfitársunk, amire Valternek lett volna esélye, és ő szívesen el is indult volna. Ám a Groupama–FDJ idén 29 versenyzőt foglalkoztat, a háromheteseken nyolcan állhatnak rajthoz, így a rotálás miatt – ahogyan a többi csapat esetében – a duplázás lehetőségét csak kevesen kapják meg. A tavalyi Girón három napon át az összetettben vezető Valter esetében az sem elhanyagolható szempont, hogy a kerékpáros szaklapok már tényként kezelik, 2023-ban a Jumbo–Visma színeiben láthatjuk.

Azt mondani sem kell, hogy a Tour de France-t július végén megnyerő Vingegaard-t ne keressük a presztízsében harmadik számú háromhetesnek számító Vueltán, miként az előző két Tourt megnyerő, most második szlovén Tadej Pogacart (UAE Team Emirates) sem. Ám az idei Girón diadalmaskodó ausztrál Jai Hindley-t (Bora–hangsrohe) ott lesz a mezőnyben, miként a szlovén Primoz Roglic (Jumbo–Visma) is. Utóbbi a Tour esélyesei közé tartozott, de az ötödik szakaszon bukott, ami után kiugrott vállát maga tette helyre az út szélén, majd folytatta a versenyt, s végül a 15. szakasz előtt adta fel a versenyt. 

A Vuelta legutóbbi három kiírását ő nyerte meg – címvédőként övé az 1-es rajtszám –, s ha az idén is győzne, ő lenne az első, aki sorozatban négyszer diadalmaskodik a spanyol körversenyen. Ha összejönne neki, egyúttal felzárkózna az örökrangsort négy sikerrel vezető spanyol Roberto Heras mellé. Roglic jelenleg a svájci Tony Romingerrel és a spanyol Alberto Contadorral együtt három diadallal holtversenyben második.

Kérdés, hogy mennyire sikerült regenerálódnia és formába lendülnie, mert természetesen jó néhány kihívója akad. Az idei Giro mindhárom dobogósa megméreti magát. Hindley-t már említettük, mögötte az ecuadori Richard Carapaz (INEOS Grenadiers) volt a második, a spanyol Mikel Landa (Bahrain Victorious) a harmadik az olasz körversenyen. Carapaz a 2019-es Giro győztese, aki 2020-ban Roglic mögött szintén második volt a Vueltán. Hatalmas érdeklődés övezi Remco Evenepoel (Quick-Step Alpha Vinyl Team) szereplését. A 22 éves belga a sportág nagy ígérete, idén már megnyerte az algarvei körversenyt, a Liege–Bastogne–Liege és a San Sebastian-i egynapos klasszikust is, de háromhetes körversenyen még csak egyszer indult, a tavalyi Girót egy bukás után feladta.

 A brit Simon Yates (BikeExchange–Jayco) 2018-ban győzött a Vueltán, a spanyol Enric Mas (Movistar) pedig 2018-ban és 2021-ben is második volt, ők is az összetett esélyesei közé számítanak. A mezőnyben ott van két egyaránt 37 éves legenda, a brit Chris Froome (Israel–Premier Tech) és az olasz Vincenzo Nibali (Astana Qazaqstan Team) is, előbbi hétszeres, utóbbi négyszeres Grand Tour-győztes; de ők már nem arra hajtanak, hogy megnyerjék a Vueltát, beérnék szakaszgyőzelemmmel is. Az év végén visszavonuló Nibali mindenesetre májusban a Girón még bejött az összetett negyedik helyére. Akárcsal neki, a Vuelta lesz az utolsó háromhetese a spanyolok legendájának, a már 42 éves, a spanyol kört 2009-be n megnyert Alejandro Valverdének (Movistar) is.

Nem lesz ott viszont az indulók között a kolumbiai Nairo Quintana (Arkéa–Samsic). A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerdán bejelentette a 2014-ben a Giro d'Italián, két évvel később a Vueltán győztes bringás kizárását a Tour de France-ról, és így a hatodik helyének törlését. Az indoklás szerint a 32 éves klasszis mintájában a 7. és a 11. etap után is tramadolt mutattak ki. A szintetikus fájdalomcsillapító szer verseny közbeni alkalmazása 2019 márciusa óta tilos az UCI egészségügyi szabályozása szerint, ugyanakkor nem minősül doppingszernek – a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján nincs rajta –, így Quintana rajthoz állhatott volna a spanyol körversenyen.

– Sosem tudtam ilyen szerről, és sosem szedtem ilyen szert. Az ügyvédeimmel fellebbezést nyújtunk be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). Jelen helyzetben a fejem és a testem sincs olyan állapotban, hogy induljak a Vueltán – közölte Quintana, aki már a hollandiai rajt helyszínén tartózkodott.

Az UCI közlése szerint egy tramadol kimutatására létrehozott program keretében 120 úgynevezett száraz vérmintát vettek le a Touron, az akciónak Quintana az első „áldozata”.

A Tour de France-on a sárga trikó, a Giro d’Italián pedig a rózsaszín az ikonikus, ebben a teker az összetett éllovasa, a Vueltán a pirosért megy a harc három héten keresztül a 3280,5 kilométer össztávú viadalon, amelyen kilenc hegyi befutós szakasz lesz.

 

A Vuelta programja:

augusztus 19., péntek: 1. szakasz, Utrecht, 23,3 km, csapatidőfutam
augusztus 20., szombat: 2. szakasz, 's-Hertogenbosch–Utrecht, 175,1 km
augusztus 21., vasárnap: 3. szakasz, Breda és környéke, 193,5 km
augusztus 22., hétfő: szünnap
augusztus 23., kedd: 4. szakasz, Vitoria-Gasteiz–Laguardia, 152,5 km
augusztus 24., szerda: 5. szakasz, Irun–Bilbao, 187,2 km
augusztus 25., csütörtök: 6. szakasz, Bilbao–Pico Jano, 181,2 km, hegyi befutó
augusztus 26., péntek: 7. szakasz, Camargo–Cistierna, 190 km
augusztus 27., szombat: 8. szakasz, Pola de Laviana–Colláu Fancuaya, 153,4 km, hegyi befutó
augusztus 28., vasárnap: 9. szakasz, Villaviciosa–Les Praeres, 171,4 km, hegyi befutó
augusztus 29., hétfő: szünnap
augusztus 30., kedd: 10. szakasz, Elche–Alicante, 30,9 km, egyéni időfutam
augusztus 31., szerda: 11. szakasz, ElPozo Alimentación–Cabo de Gata, 191,2 km
szeptember 1., csütörtök: 12. szakasz, Salobrena–Penas Blancas, 192,7 km, hegyi befutó
szeptember 2., péntek: 13. szakasz, Ronda–Montilla, 168,4 km
szeptember 3., szombat: 14. szakasz, Montoro–Sierra de La Pandera, 160,3 km, hegyi befutó
szeptember 4., vasárnap: 15. szakasz, Martos–Hoya de la Mora, 149,6 km, hegyi befutó
szeptember 5., hétfő: szünnap
szeptember 6., kedd: 16. szakasz, Sanlúcar de Barrameda–Tomares, 189,4 km
szeptember 7., szerda: 17. szakasz, Aracena–Monasterio de Tentudía, 162,3 km, hegyi befutó
szeptember 8., csütörtök: 18. szakasz, Trujillo–Alto de Piornal, 192 km, hegyi befutó
szeptember 9., péntek: 19. szakasz, Talavera de la Reina és környéke, 138,3 km
szeptember 10., szombat: 20. szakasz, Moralzarzal–Puerto de Navacerrada, 181 km, hegyi befutó
szeptember 11., vasárnap: 21. szakasz, Las Rozas–Madrid, 96,7 km
 

A Vuelta többszörös bajnokai:
4: Roberto Heras (spanyol - 2000, 2003, 2004, 2005)    
3: Tony Rominger (svájci - 1992, 1993, 1994)
  Alberto Contador (spanyol - 2008, 2012, 2014)
  Primoz Roglic (szlovén - 2019, 2020, 2021)
2: Gustaaf Deloor (belga - 1935, 1936)
  Julián Berrendero (spanyol - 1941, 1942)
  José Manuel Fuente (spanyol - 1972, 1974)
  Bernard Hinault (francia - 1978, 1983)
  Pedro Delgado (spanyol - 1985, 1989)
  Alex Zülle (svájci - 1996, 1997)
  Chris Froome (brit - 2011, 2017)

Borítókép: Tavaly ilyen őrület volt a Vueltán – idén sem lesz másképpen (Forrás: Lavuelta.es)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.