A magyar világsztár énekelt a repülőn, amíg a pilóta nem tudta letenni a gépet

Kocsis Erzsébet a világ legjobb kézilabdázója volt, de ma már nem vállal aktív szerepet a sportágban. A Dunaferr-rel a 90-es években minden nemzetközi klubtrófeát megnyert beálló civil életet él, megtalálta a számítását a kereskedelemben, de nem tud és nem is akar leszámolni a sportág iránti rajongásával. Izgatottan várja a jövő héten kezdődő Európa-bajnokságot, és mint minden világverseny előtt, csodaváró hangulatban ül le majd a tévé elé. A Győrben máig nagyon népszerű Böbe mániákus sportrajongó, szenteste tíz kilométert fut a családjával Püspökerdőben.

Kocsis Erzsébet az atlantai olimpiai bronzéremmel Fotó: Havran Zoltán

– Hogyan csöppent a kereskedelembe?
– Véletlenül. Jó lehetőségként fogtam fel, és az is izgatott, hogy vezető lehetek. A kereskedelemhez nem sokat konyítottam, de vezetői tapasztalatokra szert tettem a sportpályafutásom során.

– A vezetői képességét emelték ki az edzői és a csapattársai. Ezt a civil életben is tudja kamatoztatni?
– A játékos-pályafutásom alatt is szerettem tyúkanyóként magam köré gyűjteni a fiatalokat, és szeretek közösségben, csapatban dolgozni. A munkahelyen kisebb csapattal dolgozom, de őket is igyekszem összefogni.

– Követi még a kézilabdát, vagy eltávolodott a sportágtól?
– A lányom a mai napig kézilabdázik, a férjem kézilabdázott, vezető volt a Dunaferr férficsapatánál, a sportágnak köszönhetően ismerkedtünk meg. Sportos családban nőttünk fel, a kézilabda kitörölhetetlen része az életünknek. Követjük a tévében, olvassuk a híreket az újságban. Barbara lányunk jelenleg Dunaszerdahelyen játszik, korábban majdnem tíz évet lehúzott Egerben, amíg egyetemre járt. Az ő helyzete nehezebb, mint az enyém. Én nem szembesültem elvárásokkal, de őt néha velem hasonlítják össze. Ugyanazon a poszton, beállót játszik, ahogy én is annak idején.

– A jövő héten kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán mik a megérzései? Beugranak a régi emlékei?
– Persze! Mindenkinek elmondom, hogy rengeteget kaptam a sportágtól. Minden Eb és vb előtt csodát várok, abban bízom, hogy most jött el a kiugró siker ideje. A fiatalok megmutatják, hogy lehet rájuk számítani, és kellemes meglepetést szereznek. Persze én is látom, hogy nem most vagyunk a csúcson.

– Finoman fogalmazott. Több kulcsember is kiesett a keretből.
– Szöllősi-Zácsik Szandra és Háfra Noémi távollétéről az jutott az eszembe, hogy az 1994-es Eb előtt Rácz Mariann Ausztriába ment, rajta kívül György Anna és Barna Ildikó sem vállalta a válogatottságot. Esélytelen csapat voltunk, de ha a dánok elleni elődöntőt nem csalják el a bírók, aranyéremért játszhattunk volna. A negyedik helyünk így is kellemes meglepetés volt. Én ekkor robbantam be, előtte még nem nagyon ismerték a nevemet.

– Az előbb csodát említett. Ez mit jelent: a nyolc közé jutást?
– Ha oda bejutnánk, abból lehetne töltekezni, erőt meríteni. Remélem, az Eb-n felvillan egy-egy fiatal tehetség. A debreceni irányító, Vámos Petra pél­dául az előző világversenyen robbant be. A fradis Klujber Katrin már érett játékos a maga 23 évével, és az alkatához képest rengeteget kihozott magából.

– Ezt kis túlzással ön is elmondhatja saját magáról. Régen legendák keringtek arról, hogy ügyel a vonalaira, és mennyire tartózkodik az alkoholtól. Azóta sem iszik egy kortyot sem?
– Nem, soha. Pedig volt egy-két sikerben részem, és ekkor mindig folyt a pezsgő. Én nem szerettem, nagyon nem. Az édességet annál inkább: a konyakmeggyet vagy a likőrrel töltött csokoládét nagyon kedveltem. Az említett Európa-bajnokságon én lettem a torna legjobb játékosa, a többiek noszogattak: Böbe, hát mikor, ha nem most? Igyál már valamit! Én nem kívántam az alkoholt. Likőrrel töltött csokit hoztak helyette. Többen próbálkoztak belém imádkozni ezt-azt, de senkinek sem ment. Egy alkalommal a Dunaferr elnöke, Szabó József lepett meg egy Spanyolországból hozott speciális édes borral, de arra sem tudtam ráfanyalodni. Apukám szólt később, hogy ha már ilyen sokáig kibírtam, akkor soha ne is igyak. A rumos pralinét és a töltött csokit a mai napig szeretem, de ma már vigyáznom kell, hogy miből mennyit eszem.

– Vannak súlyproblémái, vagy túl hiú ahhoz, hogy ne legyenek?
– Pajzsmirigyproblémával küzdök, oda kell figyelnem, nehogy elszaladjon a testsúlyom.

– Amióta nem az élsportról szól az élete, felismerik az utcán?
– Megismernek, gratulálnak az üzletben. Vannak, akik azt is elmondják, hogy nem itt van a helyem, inkább a sportágért kellene élnem. Néha a kolléganőimet kérdezik meg az üzletbe tévedt emberek, hogy tényleg jól látnak-e, és én vagyok-e Kocsis Böbe. Ahhoz képest, hogy 25 éve abbahagytam a játékot, ezt óriási dolognak tartom. Hihetetlen, szavakkal nehezen leírható az érzés, amikor valaki azt mondja, hogy miattam kezdett el kézilabdázni.

A civil életben is megtalálta a számítását     Fotó: Havran Zoltán

– Ha rangsorolni kell, melyik eredményét teszi az első helyre: az 1996-os atlantai olimpiai bronzérmet, az 1995-ös osztrák–magyar közös rendezésű vb-n szerzett ezüstöt vagy a klubsikereit, az EHF-kupa, a KEK- vagy a Bajnokok Ligája-győzelmet?
– Nem kérdés, az olimpia az első. Nagyon felemelő volt találkozni a rengeteg világnagysággal, köztük Egerszegi Krisztinával. 31 éves voltam, már-már lemondtam magamban arról, hogy az olimpia összejöhet. Ennek tükrében még inkább értékelem, hogy egyáltalán ott lehettem Atlantában, az éremszerzés már csak hab volt a tortán. A szívemnek nagyon kedves eredmény, hogy 1995-ben a szakmai zsűri engem választott a világ legjobb játékosának. Erre senki sem számított, komoly egyéni sikerként éltem meg. Abban az évben a Dunaferr-rel KEK-et, a válogatottal vb-ezüstöt nyertem. Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy olyan fantasztikus egyéniségek, mint Görbicz Anita és Anja Andersen mellett én is megkaptam ezt a kitüntetést. És ne felejtsük el, egy életre szóló élmény volt együtt játszani a lányommal a Dunaferrben. Barbi 13 gólt dobott azon a meccsen, büszke voltam rá.

A magyar–osztrák közös rendezésű vb-n a brazilok ellen hat gólt szerzett     Fotó: kezitortenelem.hu 

– A BL, KEK- és az EHF-kupa-győzelem közül melyik van az első helyen?
– A KEK-győzelem. Laurencz Laci bácsival domborítottunk, az egész város élvezte, telt ház előtt játszottunk, jól ment a játék, gólkirály lettem. Voltak érdekes sztorik: a KEK-sorozatban Volgográdba kellett utaznunk, magánrepülővel mentünk. Nekünk kellett felpakolni a csomagokat a gépre. Az út végén a pilóta a negyedik nekifutásra sem tudta letenni a gépet, egyre nagyobb volt a pánik a fedélzeten. Különösen azok után, hogy az elnökünknek, Szabó Józsefnek egy cigány asszony megjósolta, hogy repülőgép-szerencsétlenségben fog meghalni. Én énekeltem, így próbáltam csillapítani a feszültséget. Végül simán landoltunk. Később, a Zsiga Gyula vezette BL-győztes csapatban jóval kevesebbet játszottam.

– A ’95-ös vb-n kapta meg az év játékosa elismerést, és pont akkor játszott többször a posztján Pádár Ildikó.
– Párducot (Pádár Ildikó beceneve – a szerk.) imádom, vele soha nem rivalizáltam. Laci bácsi mindenben kemény és karakán volt. Játszottam három csoportmeccsen a vb-n, az oroszok elleni mérkőzés előtt közölte, nem kezdek, mert a díjátadás nagyon elterelné a gondolataimat. Párduc játszott, és nagyon jól ment neki. Persze örültem, de nem éreztem jól magam a bőrömben, amiért nem vagy csak alig kaptam lehetőséget. És ugyanez volt a következő meccsen is. Laci bácsi aztán merészet húzott a Korea elleni döntő előtt: visszatett a csapatba, és Párducot sem hagyta ki. Azt mondta, a nyitott védekezés ellen hasznos, ha támadásban mindketten ott vagyunk a pályán. Nem volt rossz ötlet, az én lelkemnek pedig nagyon kellett, hogy a vb-döntőn tudjak bizonyítani.

– Laurencznek volt egy-két szigorú pillanata, állítólag súlyos pénzbüntetést kapott, amikor a vb ideje alatt kilógott úszni a szállodában.
– Pedig semmi mást nem csináltunk, csak valamelyik meccs után lazítani akartunk a medencében. Az volt a baj, hogy nem kéredzkedtünk el Laci bácsitól. Később az atlantai olimpiai faluban jöttek-mentek a sportolók, és mi sokakkal beszédbe elegyedtünk. Rövid időn belül mindenki tudta, hogy a női kézilabdázóknak este tíz órakor takarodó van. Előfordult, hogy kimentünk vízilabdameccset nézni, de egy mérkőzés után Laci bácsi megtiltotta, mondván, hogy a tűző napon való meccsnézés tönkreteheti a felkészülésünket. A tévében kezdtük nézni a meccseket, erre azzal jött, hogy leszerelteti a tévéket, amiért nem a feladatainkra koncentrálunk.

– Most mit tekint a feladatának?
– A munka mellett továbbra is a mozgás és a sport az én világom. Amíg tudok menni, addig sportolni is fogok. Nem telik el úgy nap, hogy ne mozogjak. Járok spinningelni, kondizni, sokat futok a családdal. Szenteste 10 kilométert futunk a Győr melletti Püspök­erdőben, ahol lakunk. Mindent megteszünk azért, hogy a férjemmel és a két gyerekemmel, a sportriporterséggel kacérkodó Bennivel és Barbival együtt nyaraljunk, kiránduljunk, utazzunk.

Borítókép: Kocsis Erzsébet nagyon büszke az atlantai olimpián szerzett bronzéremre (Fotó: Havran Zoltán)