Pozitív jelek: Novak Djokovics indulhat az Australian Openen?
A szerb teniszező idén biztosan indul a párizsi mesterversenyen, majd a torinói évzáró világbajnokságon. Azt viszont még nem tudja, hogy a következő versenyidényt, a 2023-as évet valóban Ausztráliában kezdheti-e meg. Az országból ugyanis az idei kiutasítással párhuzamosan három évre ki is tiltották.
– Tudtam, hogy a döntéseim bizonyos következményekkel járnak, például azzal, hogy nem jutok el Amerikába. Ausztrália más eset volt, hiszen megkaptam a külön engedélyt, de végül mégsem jól alakultak a dolgok. Tudjuk, mi történt, erről már ne beszéljünk többet. Most újra engedélyre várok. Jó, hogy immár megnyitották Ausztrália határait az oltatlan külföldiek számára is. Ott van még a kitiltásom, remélem, azt feloldják. Nem az én kezemben van a döntés.
Pozitív jelek akadnak, de egyelőre ezek nem hivatalosak. Az ügyvédeim egyeztetnek az ügyemet elbíráló hatóságokkal. Remélem, hogy néhány héten belül választ kapok, és persze bízom benne, hogy ez a válasz pozitív lesz
– szögezte le Djokovics, aki hangsúlyozta, hogy a felkészülése megtervezése szempontjából sem mindegy, hogy ott lehet-e a következő Grand Slam-torna főtábláján.
Sokakról lehullott a maszk
Novak Djokovics ügyeiről, különlegesen az ausztráliai mizéria idején sokan elmondták a véleményüket. Honfitársai például kiálltak mellette, Fucsovics Márton szerint viszont a játékosok öltözőjében nem találhatott túl nagy támogatottságra a szerb klasszis. Maga Djokovics sokat sejtetően nyilatkozott minderről, bár nevek nélkül.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!