Novák Katalin és Fabio Capello is díjat ad át
Az Operaházban díjazzák a legjobb parasportolókat is, összesen pedig tizenkét díjat adnak át. Az elmúlt évekhez hasonlóan grandiózusnak ígérkező gálát megtiszteli jelenlétével Novák Katalin köztársasági elnök, aki díjátadó is lesz. Miként Fabio Capello, aki a Milan labdarúgócsapatával Bajnokok Ligáját és négy bajnoki címet nyert, a Real Madriddal pedig kétszer lett La Liga-győztes. Kevésbé közismert a magyar kötődése: édesapja, Guerrino Capello a Baranya megyei Himesházán született, az ő apja pedig Kapelló Eduárd – az I. világháborús menekült Eduardo Capello – néven volt a település kovácsa.
– Az M4 Sport – az Év sportolója gála az egyik – ha nem „a” – legnagyobb szabású gálaműsor Magyarországon. Csak a legjobbak léphetnek fel benne, ha úgy tetszik, a legnagyobb sztárok. A fináléban egy különleges egyveleg, medley lesz látható-hallható a Fekete Vonat és a ValMar együttműködésében – ők is a sportot idézik meg persze. „Ötvenegy szereplő, művész, közreműködő lesz látható a színpadon a produkciókban, mindig olyan számokkal készülünk, amelyek csak akkor és ott láthatók-hallhatók, erre az alkalomra találjuk ki, és mindig ötvözzük a művészetet és a sportot, egymásra talál ez a két terület a gálán” – árulta el a Nemzeti Sportnak Szabó László, a gála kreatív producere.
Két olimpiai bajnokunk, akik az 1952-es játékok aranyérmesei, a gála miatt érkeztek haza Magyarországra. A 89 éves Gyenge Valéria Helsinkiben a 400 méteres gyorsúszást nyerte meg, és a kanadai Torontóban él. A 95 éves Benedek Gábor az öttusacsapattal győzött, egyéniben ezüstérmes lett, ő Németországban él. A gálán szerepet kapnak az 1972-es, ötkarikás játékok bajnokai is. Ahogyan az már hagyomány, a jelen és a múlt hőseit is ünnepeljük.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!