– Rettentően büszke voltam arra, hogy ott vannak a közvetlen közelemben az atlétika legnagyobb sztárjai, olyanok, mint az amerikai Carl Lewis, Greg Foster és Edwin Moses, az akkor még szovjet Szergej Bubka, a később titkaikat felfedő NDK-sok, Marita Koch, Marlies Göhr és Heike Drechsler, no és az olasz sprinterek, Pietro Mennea és a szép nevű Pierfrancesco Pavoni, aki nagyon csábosan tekintgetett rám. Női magasban ketten is ugorhattunk a fináléban. A döntő előtti éjszakán annyira izgultunk, hogy aludni alig tudtunk, ezért másnap a pályán sem voltunk igazán acélosak. Nekem a 8., Sterk Katalinnak a 12. hely jutott, a legjobbunkkal előbb végeztünk volna. Én a döntőben 188-at ugrottam, nem sokkal később Londonban viszont már 197-et – idézte fel helsinki élményeit az SzPressz Hírszolgálatnak Juha Olga.
A magyar válogatott több biztató eredményt ért el az első világbajnokságon, egy évvel később azonban az olimpia kimaradt az életükből, a szovjetek vezette bojkott miatt Magyarország nem küldött sportolókat Los Angelesbe.
– Amilyen szép emlék számomra az 1983-as világbajnokság, annyira vagy még inkább fájó seb az egy évvel későbbi Los Angeles-i olimpia, ahová a bojkott miatt nem utazhattunk el. A 197 centiméteres magyar rekordommal megvolt az olimpiai szintem, ahogy emlékeim szerint a távolugró Szalma Lászlónak és Vanyek Zsuzsának, valamint a hármasugró Bakosi Bélának is, nem volt teher rajtunk, de sajnos nem élhettünk életünk nagy lehetőségével, mert a hidegháborús politikai döntés csúnyán betett nekünk. És még sok más sporttársunknak, akiknek a Los Angeles-i lehetett volna az első és kora szerint az utolsó olimpiájuk.
Fájdalmas aktualitást ad az akkor történteknek, hogy a 2024-es olimpia előtt ismét reális veszélynek tűnik, hogy bizonyos országok a bojkott mellett döntenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!