A 2002-es divízió I-es világbajnokságról lehetne írni a magyar jégkorong egyik hőskölteményét. Különös várakozás előzte meg a Dunaújvárosban és Székesfehérváron megrendezett eseményt, aminek volt is alapja, meg nem is. A magyar válogatott 1998-ban, a budapesti C csoportos vb megnyerésével tizenöt év után ismét visszakerült a második vonalba, amit akkor még B csoportnak hívtak. Egy év múlva aztán hét vesztes meccsel, nulla ponttal kullogott haza. A tornát amúgy a házigazda Dánia nyerte, de az akkor érvényes szabályok szerint alanyi jogon mégsem jutott fel az elitbe, selejtezőre kényszerült, amelyen elvérzett.
A magyar válogatott 2000-ben ismét megnyerte az utolsó, még C csoportosnak nevezett világbajnokságot, majd 2001-ben, az első divízió I-es vb-n többek között a házigazda Franciaország elleni váratlan győzelemmel sallangmentesen biztosította a bennmaradását a második vonalban.
Dánia ellen jött a kijózanodás
A 2002-es hazai világbajnokság előtt a kiesésre már senki sem gondolt, a jó szereplésre már annál inkább, bár abban csak a legelvakultabbak hittek, amit Szuper Levente kimondott a rajt előtt, őt bizony a feljutás élteti. A mieink kezdésként legyőzték Nagy-Britanniát, aztán Kínát, komoly bravúrként Norvégiát (3-1-re úgy, hogy a norvégok majd háromszor annyit lőttek kapura, de Szuper mindent védett), a Románia elleni siker ezek után papírforma volt. Következett a Dánia elleni, döntőnek beillő mérkőzés. Felfokozott hangulat – ahogy mondani szokás a fehérvári csarnokban a csilláron is lógtak az emberek –, majd kijózanodás, Dánia simán, 6-2-re győzött.
