Magnus Carlsen sokkolta a sakktársadalmat, amikor tavaly bejelentette, hogy lemond a világbajnoki címéről. Kétszeresen is Ting Li-zsen ölébe hullott a korona. Korábban már kétszer előállt hasonló helyzet a sakk történetében. Igaz, mindhárom eset különbözik egymástól, csupán annyi a közös bennük, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) mindannyiszor rögtönözni kényszerült, hogy utódot találjon.
Aljechin az egyetlen, aki világbajnokként hunyt el
A professzionális sakkozás hajnalán nem létezett pontos szabályok és menetrend szerint lefektetett világbajnoki rendszer, az hívhatta ki a regnáló világbajnokot, aki erre méltó volt és előteremtette a címmérkőzés díjalapját.
Az 1938-ban rendezett úgynevezett AVRO-verseny – amely a szponzorként fellépő holland telekommunikációs vállalat nevét viselte – volt hivatott változtatni ezen a szisztémán. Noha hivatalosan nem töltötte be ezt a szerepet, mégis mindenki úgy tekintett a viadalra, hogy majd a győztes lehet a világbajnok Alexandr Aljechin kihívója.
Sokak szerint az AVRO-verseny a mai napig minden idők legrangosabb tornája volt, amit alátámaszt, hogy az uralkodó (Alexandr Aljechin) mellett két korábbi (José Raúl Capablanca, Max Euwe) és egy leendő világbajnok (Mihail Botvinnik) is az indulók között volt.
Rajtuk kívül két amerikai, Reuben Fine és Samuel Reshevsky, a cseh Salo Flohr és az észt Paul Keres alkotta a nyolcfős mezőnyt. Mintha manapság Magnus Carlsen, Garri Kaszparov, Viawanathan Anand és Ting Li-zsen részvételével rendeznének versenyt.
A viadalt Paul Keres nyerte (még észt színekben), Aljechin ötvenszázalékos eredménnyel a holtversenyes negyedik (a Berger-pontszámítás szerint végül a hatodik) helyen végzett. Keresnek mégsem adatott meg, hogy kihívja Aljechint, mert közbeszólt a világháború. A világégés alatt ő maga történetesen észtből kényszerűen szovjet lett, majd a német megszállás tovább bonyolította a helyzetét. Ráadásul megváltozni látszottak az erőviszonyok, Botvinnik sorra nyert a szovjet bajnokságokat, a háború után már őt tekintették potenciális kihívónak. Ajechin az ellene esedékes címmérkőzésre készült, amikor 54 évesen elragadta a halál.
A megüresedett trónért a FIDE hat résztvevős tornát szándékozott kiírni a legjobb sakkozóknak, némi változtatással azok részvételével, akik 1938-ban szerepeltek az AVRO-versenyen. Azért csak hat fő kapott meghívót, mert időközben Aljechin mellett Capablanca is elhunyt. A mezőny még tovább apadt, csupán öt főre, mert a pszichológia doktora, Reuben Fine máig tisztázatlan okból visszautasította a meghívást, a megöregedett Salo Flohr helyébe pedig az ifjú szovjet titán, Vaszilij Szmiszlov lépett. Így Keres, Botvinnik, Szmiszlov, Reshevsky és Euwe alkotta a mezőnyt, a résztvevők ötször-ötször mérkőztek meg egymással, tehát mindenki húsz partit játszott.
Botvinnik nagy fölénnyel győzött, a világháború után meghurcolt Keres nem tudta feldolgozni a viszolygását Botvinnikkel szemben. A másik három nagymesterrel szemben ugyanolyan eredményt ért el, mint Botvinnik, ám a szovjet rendszer kegyeltje ellen rendre túlfeszítette a húrt, egy győzelem mellett négyszer is kikapott tőle.
Két rövid megszakítást leszámítva – átmenetileg előbb Mihail Tal, majd Szmiszlov taszította le a trónjáról – Botvinnik egészen 1963-ig uralkodott.
Fischer, az örök kétely és rejtély
A szovjet – orosz – hegemónia egészen 2007-ig fennmaradt (amikor Viswanathan Anand legyőzte Vlagyimir Kramnyikot). Három év megszakítással. Bobby Fischer a világ érdeklődésének középpontjába hozta a királyi játékot, hogy aztán érthetetlenül lelépjen a színről. Miután 1972-ben 12,5-8,5-re legyőzte Borisz Szpasszkijt, Fischer többé egyetlen versenyen sem indult. Anatolij Karpov vívta ki a jogot, hogy 1975-ben kihívja az amerikai zsenit, de Bobby Fischer újabb és újabb követelésekkel állt elő, amelyeket a FIDE már nem óhajtott teljesíteni, megfosztotta címétől az amerikai világbajnokot, így ülhetett a trónra 1975-ben Anatolij Karpov. Fischer hivatalos mérkőzést soha többé nem játszott, a Borisz Szpasszkij elleni, 1992-es visszavágót a FIDE nem ismerte el címmeccsként.
Magnus Carlsen megcsömörlött, Ting Li-zsen köszönte
A harmadik eset pedig már a velünk élő történelem.
Magnus Carlsen 2013-ban ült a sakkozós trónjára, miután győzött az indiai világbajnok, Viswanathan Anand ellen. Carlsen ezután négyszer védte meg a címét. Először a visszavágón ismét felülmúlta Anandot, majd egyaránt 6-6-os döntetlen után, rájátszásban győzött az orosz Szergej Karjakin és az amerikai Fabiano Caruana ellen, végül 2021 decemberében 7,5-3,5-re kiütötte az orosz Jan Nyepomnyascsijt. Eme sikere után ünneplés helyett meghökkentette a sakkvilágot, azt pedzegette, nem kizárt, hogy többé nem játszik címmérkőzést, illetve az újabb meccset feltételhez kötötte, kissé érthetetlenül az iráni születésű, de már francia színekben szereplő Alireza Firouzját nevezte meg méltó kihívójaként.
Carlsen időközben újabb problémás ügyet vett a vállára. Szeptemberben visszalépett az erősségét tekintve az AVRO-tornához mérhető, klasszikus időbeosztással kiírt Saint Louis-i Sinquefield-kupától. Később megerősítette, sőt írásba is adta, azért cselekedett így, mert szerinte a fiatal amerikai nagymester, Hans Moke Niemann csalt ellene. Kettejük harca azóta több fázison jutott túl, Niemann 100 millió dollárra perli Carlsent.
Talán ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, mert a norvég zseni tavaly novemberben hivatalosan, írásban is lemondott a világbajnok címről.
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) ezután automatikusan a trónra emelhette volna a tavaly júniusban, júliusban megrendezett világbajnokjelölti torna győzteseként Nyepomnyascsijt. Nem így járt el.
Ki tudja, a FIDE nem mert így kedvezni közvetetten Oroszországnak. A nemzetközi szövetség világbajnoki döntőt írt ki Nyepomnyascsij és a Madridban második helyezett Ting Li-zsen között.
A döntést legitimálta, hogy a világranglistán Nyepomnyascsij és Ting Li-zsen a második és a harmadik. Természetesen Magnus Carlsen mögött, aki 2010 óta folyamatosan vezeti a rangsort, s továbbra is aktív, nem vonult vissza, csak a vb-címről mondott le… Hogy pontosan miért, az nehezen érthető, elsősorban talán azért, mert miként idén januárban, a Wijk aan Zee-i tornát követően is beszélt róla, megcsömörlött a klasszikus sakktól, sokkal szívesebben játszik rapid tornákon, amelyek izgalmasabbak és nagyobb közönséget vonzanak. Ez utóbbi is fontos szempont.
Egyre több jel ugyanis arra, hogy Magnus Carlsen a zsenialitását igyekszik pénzre váltani. Csak a nevével fémjelzett applikációval egy vagyont keres, amihez mérten akár a világbajnoki címmérkőzés díjalapja is aprópénz csupán.
Érdekesség, hogy Ting Li-zsen részben Vlagyimir Putyinnak köszönheti, hogy világbajnok lett. A kínai nagymester ugyanis azért került be egyáltalán a madridi viadal mezőnyébe, mert a FIDE kizárta a krími születésű orosz Karjakint, Carlsen egyik korábbi kihívóját az ukrajnai háborút támogató nézeteiért.
