Németországban sokakat feldühített Hansi Flick menesztésének a híre. Nem a tartalma, hanem az időzítése. A Német Labdarúgó-szövetség vasárnap délután mindössze két perccel a német kosárlabdázók világbajnoki döntőjének a vége előtt jelentette be, hogy fennállása során először idő előtt kirúgja a futballválogatott szövetségi kapitányát. A döntés várható volt, de a fejetlenséget jól tükrözi, hogy a híresen precíz németek nem figyeltek oda a szerencsétlen időzítésre, és gyakorlatilag egy negatív hírrel ellopták a show-t a kosárlabdázók történelmi sikere elől.
Különösen rosszul jött ez ki annak fényében, hogy a férfi-kosárlabdaválogatott az első vb-győzelmével hosszú idő után szerzett dicsőséget a német sportnak, amely egyébként óriási bukások sorozatát szenvedte el az utóbbi egy évben. Mindkét futballcsapatuk, a férfi és a női is nagy csalódást keltve kiesett a legutóbbi világbajnokság csoportkörében, a fukuokai vizes vb medencés úszószámaiban és a budapesti atlétikai világbajnokságon egyetlen aranyérmet sem szereztek.
– Elvesztettük a versenyképességünket – állapította meg a 66 éves Carlo Thränhardt, aki 1983-ban Budapesten volt fedett pályás Európa-bajnok magasugrásban. Az persze sokszor fel sem tűnik, hogy süllyed a flotta, ha közben a zászlóshajón minden a legnagyobb rendben, de a németeknél a férfi-futballválogatott mélypontra kerülése csak felnagyította a többi sportágban is jelentkező problémákat. Sokan rendszerszintű válságról beszélnek. A futballnál maradva a legutóbbi német aranylabdás, Matthias Sammer szavait idézzük: – A labdarúgásunk sajnálatos módon feladta a hagyományos német erényeket, ami a fizikai erőn, a párharcok megnyerésén és a minden áron győzni akaráson alapult.
Pep Guardiola a felelős a német futball válságáért?
A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke azt kritizálta, hogy a futballképzésben már olyan mértékben az egyéni készségek fejlesztésére fókuszálnak, hogy az felülírja a játék igazi lényegét, hogy végeredményben csak a gólszerzés és a győzelem számít. – Ha hat-, nyolc- vagy kilencévesen nem tapasztalod meg a vereség ízét, akkor nem fogod megtalálni az erőt a győzelemhez – jelentette ki Watzke, aki hozzátette:
– Sokszor már kapuk nélkül játszatják a fiatalokat. Mi lesz a következő lépés? Labda nélkül futballozunk? Vagy kocka alakú labdával, hogy az ne guruljon el a lassabb gyerekektől sem?
Watzke nyilvánvalóan sarkosan fogalmazott, de a válogatott elmúlt húsz évét vizsgálva tényleg úgy tűnik, hogy a németek átestek a ló túloldalára, és bár nem akarnak, mégis meghalnak a szépségben. A négyszeres világbajnok futballja legutóbb a 2000-es évek elején volt hasonló mélyponton, és akkor megreformálták az utánpótlást, ellesték a know-how-t a sikeres nemzetektől, és az volt a cél, hogy sok technikás, magasan képzett labdarúgót neveljenek. Amikor felnőttek az első ilyen generációk többek közt Mesut Özillel, Toni Kroosszal, Mario Götzével a soraikban, az rendkívüli sikerekhez vezetett, aminek a csúcspontja a 2014-ben elhódított világbajnoki cím volt. Akkor azonban még egészségesek voltak az arányok a régi és az új német stílus között, a csapat küzdeni, harcolni, fizikailag dominálni és célra törően támadni is tudott, nem csak vég nélkül passzolni.
Aztán évről évre egyre csökkent a hatékonyság, ami immáron két vb-kudarchoz vezetett, 2018 után 2022-ben is kiesett a Nationalelf a csoportkörben. Nemrégiben keményen fogalmazott ezzel kapcsolatban a 2014-ben világbajnok német válogatott vezére, Bastian Schweinsteiger is, akit az utolsó nagy harcosnak tartanak a nemzeti csapat életében. Szerinte a német futballra a tiki-takát „ráerőltető” Pep Guardiola munkássága hosszú távon ártalmas volt. Az idén a Manchester Cityvel BL-t nyerő sztáredző 2013 és 2016 között irányította a Bayern Münchent, és akarva-akaratlanul is formálta a német futball egészét.
– Amikor Guardiola csatlakozott a Bayernhez, mindenki azt hitte, hogy az általa kedvelt rövid passzos futballt kell játszanunk – fogalmazott Schweinsteiger. – Úgy gondolom, hogy a legtöbb ország harcosként tekintett a németekre, akik rohantak és küzdöttek a mérkőzés végig. Az elmúlt hét-nyolc évben elvesztek az erősségeink, és inkább arra koncentráltunk, hogy szépen passzoljunk egymáshoz.
A régi vágású macsó színre lép, és a francia veréssel reményt ad
A németek az utóbbi években egyre többször belefulladnak a saját mezőnyfölényükbe, mert impotens támadójátékot bemutatva sokszor cél nélkül passzolgatnak, miközben az ellenfeleik hatékonyan kihasználták a védelem sokszor gyermeteg hibáit. Így győzte le a magyar válogatott is őket tavaly szeptemberben Lipcsében 1-0-ra a Nemzetek Ligájában, amikor Hansi Flick az első vereségét szenvedte el szövetségi kapitányként. Utoljára szombaton kapott ki az általa vezetett együttes, amely ugyanúgy átütőerő nélkül passzolgatott, miközben a japánok 4-1-re felmosták vele a padlót. Az említett két német vereség között Flick tíz meccsen irányított, amiben benne volt a tavalyi vb-kudarc is Katarban, de konokul ragaszkodott a hibáihoz, és még a Japán elleni óriási pofon után is képes volt azt mondani, hogy ő a megfelelő ember a csapat élére.
– Libabőrös lettem a kosárlabdázók összetartását és az őket határozottan irányító edzőjüket látva – dicsérte a világbajnok kosarasokat, s egyúttal rúgott bele Flickbe a német futball egyik bálványa, Lothar Matthäus is, aki ugyancsak a már fent hangoztatott erényeket hiányolja. Azt ugyanis az országban nem sokan kérdőjelezik meg, hogy az egyéni képességek alapján a német válogatottnak sokkal jobb eredményeket kellene elérnie. Talán nincs annyi klasszisuk, mint a 2014-es világbajnoki cím idején volt, és valóban vannak lyukas posztok, főleg a védelemben (a két szélen és középen egyaránt) és a befejező csatár szerepében, de attól így is messze kellene lenniük, hogy pofozógépek legyenek, mint az utóbbi időben.
A negyvenmillió forintos kérdés az, hogy az európai topcsapatokban alapembereknek számító sztárok, mint Joshua Kimmich, Leroy Sané, Serge Ganbry, Jamal Musiala, (Bayern München), (Barcelona), Kai Havertz (Arsenal) vagy (Real Madrid) miért nem képesek válogatott mezben is topteljesítményre.
Hogy kevesebb mint egy évvel a hazai rendezésű, 2024-es Európa-bajnokság előtt felcsillanjon a remény az ütőképes német válogatott kialakítására, ahhoz a Flick kirúgása után két nappal, az idén öt meccsen százszázalékos, és gólt sem kapó Franciaország 2-1-es legyőzése kellett kedden. Az ideiglenes kapitány Rudi Völler volt, aki a The Athletic cikke szerint korábban „a nőies latte macchiato” terjedése, a férfiak a futballra is kiható elnőiesedése és a genderharc ellen emelte fel a hangját.
Az 1990-ben világbajnok német válogatott régi vágású macsója, aki a 2002-es vb-n szövetségi kapitányként döntőig vezetett egy teljes mértékben leírt német csapatot, rövid idő alatt lerázta a Flick-féle óvatoskodó tili-tolit, és a franciák ellen visszahozott valamit a szilárd védekezésből, a küzdőszellemből és a lendületes támadásvezetésből. A munka ezzel még nyilvánvalóan nincs elvégezve, de Völler azt azért megmutatta, hogy ezek a játékosok is képesek lehetnek többre és jobbra, mint amit Flick vezetésével és előtte Joachim Löw utolsó éveiben mutattak.
Ki lehet a németek Marco Rossija, ha Jürgen Klopp nem?
Ahogy az idézett nyilatkozatokból is kitűnik, a németek újra harcos férfiakat akarnak látni a válogatott mezében, nem pedig a labdázgató kisfiúkat. Ehhez viszont meg kell találniuk a saját Marco Rossijukat, aki nem kevesebbet, hanem többet tud kihozni a megfelelő rendszer és filozófia alkalmazásával a játékosanyagból – ha már Völler csak ezt az egy, franciák elleni meccset vállalta. Az új szövetségi kapitány személye fontosabb lesz bármelyik játékosénál. A németek álma Jürgen Klopp lenne, aki minden szempontból a legjobb választásnak tűnne, de őt hosszú távú szerződés köti a Liverpoolhoz, most nincs esély a megszerzésére.
