Németországban sokakat feldühített Hansi Flick menesztésének a híre. Nem a tartalma, hanem az időzítése. A Német Labdarúgó-szövetség vasárnap délután mindössze két perccel a német kosárlabdázók világbajnoki döntőjének a vége előtt jelentette be, hogy fennállása során először idő előtt kirúgja a futballválogatott szövetségi kapitányát. A döntés várható volt, de a fejetlenséget jól tükrözi, hogy a híresen precíz németek nem figyeltek oda a szerencsétlen időzítésre, és gyakorlatilag egy negatív hírrel ellopták a show-t a kosárlabdázók történelmi sikere elől.
Különösen rosszul jött ez ki annak fényében, hogy a férfi-kosárlabdaválogatott az első vb-győzelmével hosszú idő után szerzett dicsőséget a német sportnak, amely egyébként óriási bukások sorozatát szenvedte el az utóbbi egy évben. Mindkét futballcsapatuk, a férfi és a női is nagy csalódást keltve kiesett a legutóbbi világbajnokság csoportkörében, a fukuokai vizes vb medencés úszószámaiban és a budapesti atlétikai világbajnokságon egyetlen aranyérmet sem szereztek.
– Elvesztettük a versenyképességünket – állapította meg a 66 éves Carlo Thränhardt, aki 1983-ban Budapesten volt fedett pályás Európa-bajnok magasugrásban. Az persze sokszor fel sem tűnik, hogy süllyed a flotta, ha közben a zászlóshajón minden a legnagyobb rendben, de a németeknél a férfi-futballválogatott mélypontra kerülése csak felnagyította a többi sportágban is jelentkező problémákat. Sokan rendszerszintű válságról beszélnek. A futballnál maradva a legutóbbi német aranylabdás, Matthias Sammer szavait idézzük: – A labdarúgásunk sajnálatos módon feladta a hagyományos német erényeket, ami a fizikai erőn, a párharcok megnyerésén és a minden áron győzni akaráson alapult.
Pep Guardiola a felelős a német futball válságáért?
A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke azt kritizálta, hogy a futballképzésben már olyan mértékben az egyéni készségek fejlesztésére fókuszálnak, hogy az felülírja a játék igazi lényegét, hogy végeredményben csak a gólszerzés és a győzelem számít. – Ha hat-, nyolc- vagy kilencévesen nem tapasztalod meg a vereség ízét, akkor nem fogod megtalálni az erőt a győzelemhez – jelentette ki Watzke, aki hozzátette:
– Sokszor már kapuk nélkül játszatják a fiatalokat. Mi lesz a következő lépés? Labda nélkül futballozunk? Vagy kocka alakú labdával, hogy az ne guruljon el a lassabb gyerekektől sem?
Watzke nyilvánvalóan sarkosan fogalmazott, de a válogatott elmúlt húsz évét vizsgálva tényleg úgy tűnik, hogy a németek átestek a ló túloldalára, és bár nem akarnak, mégis meghalnak a szépségben. A négyszeres világbajnok futballja legutóbb a 2000-es évek elején volt hasonló mélyponton, és akkor megreformálták az utánpótlást, ellesték a know-how-t a sikeres nemzetektől, és az volt a cél, hogy sok technikás, magasan képzett labdarúgót neveljenek. Amikor felnőttek az első ilyen generációk többek közt Mesut Özillel, Toni Kroosszal, Mario Götzével a soraikban, az rendkívüli sikerekhez vezetett, aminek a csúcspontja a 2014-ben elhódított világbajnoki cím volt. Akkor azonban még egészségesek voltak az arányok a régi és az új német stílus között, a csapat küzdeni, harcolni, fizikailag dominálni és célra törően támadni is tudott, nem csak vég nélkül passzolni.
Aztán évről évre egyre csökkent a hatékonyság, ami immáron két vb-kudarchoz vezetett, 2018 után 2022-ben is kiesett a Nationalelf a csoportkörben. Nemrégiben keményen fogalmazott ezzel kapcsolatban a 2014-ben világbajnok német válogatott vezére, Bastian Schweinsteiger is, akit az utolsó nagy harcosnak tartanak a nemzeti csapat életében. Szerinte a német futballra a tiki-takát „ráerőltető” Pep Guardiola munkássága hosszú távon ártalmas volt. Az idén a Manchester Cityvel BL-t nyerő sztáredző 2013 és 2016 között irányította a Bayern Münchent, és akarva-akaratlanul is formálta a német futball egészét.
– Amikor Guardiola csatlakozott a Bayernhez, mindenki azt hitte, hogy az általa kedvelt rövid passzos futballt kell játszanunk – fogalmazott Schweinsteiger. – Úgy gondolom, hogy a legtöbb ország harcosként tekintett a németekre, akik rohantak és küzdöttek a mérkőzés végig. Az elmúlt hét-nyolc évben elvesztek az erősségeink, és inkább arra koncentráltunk, hogy szépen passzoljunk egymáshoz.
A régi vágású macsó színre lép, és a francia veréssel reményt ad
A németek az utóbbi években egyre többször belefulladnak a saját mezőnyfölényükbe, mert impotens támadójátékot bemutatva sokszor cél nélkül passzolgatnak, miközben az ellenfeleik hatékonyan kihasználták a védelem sokszor gyermeteg hibáit. Így győzte le a magyar válogatott is őket tavaly szeptemberben Lipcsében 1-0-ra a Nemzetek Ligájában, amikor Hansi Flick az első vereségét szenvedte el szövetségi kapitányként. Utoljára szombaton kapott ki az általa vezetett együttes, amely ugyanúgy átütőerő nélkül passzolgatott, miközben a japánok 4-1-re felmosták vele a padlót. Az említett két német vereség között Flick tíz meccsen irányított, amiben benne volt a tavalyi vb-kudarc is Katarban, de konokul ragaszkodott a hibáihoz, és még a Japán elleni óriási pofon után is képes volt azt mondani, hogy ő a megfelelő ember a csapat élére.
– Libabőrös lettem a kosárlabdázók összetartását és az őket határozottan irányító edzőjüket látva – dicsérte a világbajnok kosarasokat, s egyúttal rúgott bele Flickbe a német futball egyik bálványa, Lothar Matthäus is, aki ugyancsak a már fent hangoztatott erényeket hiányolja. Azt ugyanis az országban nem sokan kérdőjelezik meg, hogy az egyéni képességek alapján a német válogatottnak sokkal jobb eredményeket kellene elérnie. Talán nincs annyi klasszisuk, mint a 2014-es világbajnoki cím idején volt, és valóban vannak lyukas posztok, főleg a védelemben (a két szélen és középen egyaránt) és a befejező csatár szerepében, de attól így is messze kellene lenniük, hogy pofozógépek legyenek, mint az utóbbi időben.
A negyvenmillió forintos kérdés az, hogy az európai topcsapatokban alapembereknek számító sztárok, mint Joshua Kimmich, Leroy Sané, Serge Ganbry, Jamal Musiala, Thomas Müller (Bayern München), Marc-André ter Stegen, Ilkay Gündogan (Barcelona), Kai Havertz (Arsenal) vagy Antonio Rüdiger (Real Madrid) miért nem képesek válogatott mezben is topteljesítményre.
Pont ellentétes a folyamat, mint a magyar válogatottnál, ahol ha Marco Rossi ráadja a címeres mezt egy NB I-es játékosra, az hirtelen felnő a nemzetközi szinthez, miközben a német sztárok messze alulmúlják a saját képességeiket.
Hogy kevesebb mint egy évvel a hazai rendezésű, 2024-es Európa-bajnokság előtt felcsillanjon a remény az ütőképes német válogatott kialakítására, ahhoz a Flick kirúgása után két nappal, az idén öt meccsen százszázalékos, és gólt sem kapó Franciaország 2-1-es legyőzése kellett kedden. Az ideiglenes kapitány Rudi Völler volt, aki a The Athletic cikke szerint korábban „a nőies latte macchiato” terjedése, a férfiak a futballra is kiható elnőiesedése és a genderharc ellen emelte fel a hangját.
Az 1990-ben világbajnok német válogatott régi vágású macsója, aki a 2002-es vb-n szövetségi kapitányként döntőig vezetett egy teljes mértékben leírt német csapatot, rövid idő alatt lerázta a Flick-féle óvatoskodó tili-tolit, és a franciák ellen visszahozott valamit a szilárd védekezésből, a küzdőszellemből és a lendületes támadásvezetésből. A munka ezzel még nyilvánvalóan nincs elvégezve, de Völler azt azért megmutatta, hogy ezek a játékosok is képesek lehetnek többre és jobbra, mint amit Flick vezetésével és előtte Joachim Löw utolsó éveiben mutattak.
Ki lehet a németek Marco Rossija, ha Jürgen Klopp nem?
Ahogy az idézett nyilatkozatokból is kitűnik, a németek újra harcos férfiakat akarnak látni a válogatott mezében, nem pedig a labdázgató kisfiúkat. Ehhez viszont meg kell találniuk a saját Marco Rossijukat, aki nem kevesebbet, hanem többet tud kihozni a megfelelő rendszer és filozófia alkalmazásával a játékosanyagból – ha már Völler csak ezt az egy, franciák elleni meccset vállalta. Az új szövetségi kapitány személye fontosabb lesz bármelyik játékosénál. A németek álma Jürgen Klopp lenne, aki minden szempontból a legjobb választásnak tűnne, de őt hosszú távú szerződés köti a Liverpoolhoz, most nincs esély a megszerzésére.
