A Bajnokok Ligája csoportkörének a 4. fordulójában a szerdai játéknapon öt csapat már révbe is érhet. A két százszázalékos csapatnak, a Bayern Münchennek és a Real Madridnak ehhez csak érvényesítenie kell a papírformát, az Arsenalnak nem elég nyernie, a csoport másik meccsét is figyelnie kell, a Real Sociedadnak és az Internazionalénak viszont a három pont önmagában is nyolcaddöntőt jelentene.
Ugyanebben a csoportban a megtépázott tekintélyű Manchester United számára vízválasztó lehet ez a kör, ugyanis dániai győzelmével felléphet a második helyre, vereséggel viszont visszacsúszhat az utolsóra, a Köbenhavn számára pedig ez az utolsó lehetőség, hogy megőrizze az esélyét a továbbjutásra. A B csoport sokkal kiegyenlítettebb az A-nál, az éllovas Arsenal hat ponttal vezet az ötpontos Lens előtt, s ezúttal a két ponttal harmadik, Európa-liga-győztes Sevillát fogadja Londonban. Az előző körben, Spanyolországban 2-1-re nyertek az angolok, s egy újabb sikerrel megerősíthetik vezető helyüket, illetve ha a csoport másik mérkőzésén a Lens is győz Eindhovenben, tovább is juthatnak. Abban az esetben, ha sevillai és eindhoveni sikert hoz a szerda, szorossá válhat a hajrá ebben a négyesben.
A madridiak magabiztosan menetelnek a BL-ben. Fotó: Real Madrid
A Real Madrid 28-adszor szerepel a legrangosabb európai kupa csoportkörébe, eddig mindig továbbjutott, és az idén sem lesz ez másként. A spanyol csapat még nem veszített pontot a C csoportban, és most azt a portugál Bragát látja vendégül, amelyet idegenben 2-1-re legyőzött, az újabb siker már nyolcaddöntőt érne a számára. Az olasz bajnok Napoli a sérült Schäfer Andrást továbbra is nélkülöző, sereghajtó Union Berlint fogadja. A német csapat a tavalyi kiugró szereplés után a mostani idényben nagyon gyengén teljesít, minden sorozatot figyelembe véve az utóbbi 12 mérkőzését elvesztette, és nagy meglepetés lenne, ha éppen Nápolyban támadna fel; a házigazdák győzelmük esetén nagyon közel kerülhetnek a továbbjutáshoz.
A D csoportban roppant egyszerű a képlet, és elég csak a papírformának teljesülnie. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyaránt hét-hét pontos Real Sociedadnak és Internazionalénak nyernie kell a Benfica, illetve a Salzburg ellen, és ezzel el is dőlne a javukra a továbbjutás kérdése. Ugyanakkor ez különösen az Inter salzburgi fellépését illetően nem ígérkezik nagyon könnyű feladatnak, bár meglepetés lenne, ha a két esélyes számára maradna még tét a csoportelsőségen kívül az utolsó két fordulóra.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, szerda. A csoport: Bayern München (német)–Galatasaray (török) 21.00 (tv: Sport 2), FC Köbenhavn (dán)–Manchester United (angol) 21.00, a csoport állása: 1. Bayern München 9 pont, 2. Galatasaray 4, 3. Manchester United 3, 4. Köbenhavn 1; B csoport: Arsenal (angol)–Sevilla (spanyol) 21.00 (M4 Sport), PSV Eindhoven (holland)–Lens (francia) 21.00, a csoport állása: 1. Arsenal 6, 2. Lens 5, 3. Sevilla 2 (4-5), 4. PSV 2 (3-7); C csoport: SSC Napoli (olasz)–Union Berlin (német) 18.45 (Sport 1), Real Madrid (spanyol)–Braga (portugál) 21.00 (Sport 1), a csoport állása: 1. Real Madrid 9, 2. Napoli 6, 3. Braga 3, 4. Union Berlin 0; D csoport: Real Sociedad (spanyol)–Benfica (portugál) 18.45 (Sport 2), Salzburg (osztrák)–Internazionale (olasz) 21.00, a csoport állása: 1. Real Sociedad 7 (4-1), 2. Internazionale 7 (4-2), 3. Salzburg 3, 4. Benfica 0. A keddi mérkőzések lapzártánk után értek véget.
Borítókép: A bajoroknak mostanában van mit ünnepelniük (Fotó: AFP/Tom Weller)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.