Orosz Pál elárulta, milyen változás lesz a Fradi keretében

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója azt mondta, több szempontból is nagyon fontos meccs volt a csütörtöki, Fiorentina elleni a Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában, s az 1-1-es döntetlen és a továbbjutás után megkönnyebbülést éreztek.

Forrás: MTI2023. 12. 15. 20:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencváros első magyar csapatként zárt egy csoportkört veretlenül az európai porondon, Orosz Pál szerint ez nagy fegyvertény. Hangsúlyozta: a nyáron kezdődött nemzetközi sorozatban 12 mérkőzésen mindössze egyszer kapott ki a csapat, a csoportban pedig egyszer sem, ráadásul a Fiorentina és Genk ellen egyszer sem játszottak hátrányban.

(Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

– Ez egy nagyon nehéz csoport volt. Azt merem mondani, hogy Európa-liga szintű, s abból sem egy gyengébb. A Fiorentina és a Genk sokszoros költségvetésből tud dolgozni, mint mi. Nagyon fontos volt, hogy jól szerepeljünk, nemcsak azért, hogy megfelelően tudjuk képviselni a magyar klublabdarúgást, hanem magunk miatt is. Most már büszkén mondhatom, hogy a sorsolásoknál nincs az, hogy örülnének, hogy a Ferencvárost kapják ellenfélnek – mondta Orosz Pál.

 

Az FTC két egymást követő évben szerepelhet tavasszal is a nemzetközi porondon, a vezérigazgató szerint ez nagyon sokat lendít az egyesület megítélésén.

– Másképp tekintenek ránk, másképp szólnak hozzánk, másképp viselkednek velünk – mondta Orosz Pál, felidézve, hogy amikor 2010-ben elkezdték felépíteni a csapatot, nagyon mélyen voltak, financiálisan és sportszakmailag is nagy utat jártak be. – Eljutottunk ide, és nem szeretnénk itt megállni.        

Nincsen ideális ellenfél, a Fradi sem az

Az FTC a hétfői, nyoni sorsoláson az Európa-liga harmadik helyezettjei közül kap majd ellenfelet a tavaszi folytatásra, a párharc tétje a 16 közé jutás lesz. A lehetséges riválisok: az izraeli Makkabi Haifa, a norvég Molde, a svájci Servette, a belga Union SG, az osztrák Sturm Graz, a spanyol Real Betis, a holland Ajax és a görög Olimpiakosz.

AANEBA, Ismael; NZOLA, M'Bala
(Fotó: Kovács Tamás / MTI)

– Nincs ideális ellenfél, de az FTC sem az a többieknek – fogalmazott a sportvezető, emlékeztetve arra, hogy a múltban már többször is sikerült áthidalniuk a financiális különbségeket. Most is alaposan fel kell majd készülni, és a pályán nem szabad azzal foglalkozni, hogy a riválist hogy hívják. Orosz Pál szerint nehéz megmondani, hogy meddig juthat el az együttes a Konferencia-ligában, ez függ az ellenféltől és attól is, hogy a sérültek hogyan tudnak visszatérni. Az azonban tény, hogy a csoportban kétszer is döntetlent játszottak az idei döntős Fiorentinával.

 

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a Fradi 12 nemzetközi meccsel többet játszott, mint hazai riválisai, azaz intenzív időszak van a csapat mögött, ez igénybe vette a játékosokat fizikailag és mentálisan is, talán ennek is tudható be, hogy az OTP Bank Ligában a közelmúltban voltak nehezebb mérkőzéseik. A tavaszi folytatással kapcsolatban Orosz Pál idézte Kubatov Gábor klubelnököt, azaz az FTC mindig mindent meg akar nyerni, fontos a bajnokság és a Kl is.

Lesz mozgás a Fradi keretében

– A Konferencia-liga egy csodálatos utazás, egy nagy kaland minden játékos számára – mondta, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi porond jó lehetőség lehet a futballisták és a klub számára is a jövőbeli ajánlatok kapcsán.

Az esetleges téli átigazolásokkal kapcsolatban Orosz Pál azt mondta, lesz változás, de nem lesz akkora a mozgás, mint korábban. Ahogy fogalmazott: a játékosok nagy leterheltsége miatt, az esetleges sérülések megoldására gondoskodni kell a megfelelő pótlásokról, s ezért mindent meg is tesznek majd.

Borítókép: Orosz Pál boldog a Fradi nemzetközi szereplése miatt (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.