Alex Ferguson magyar barátja egy szigetet kaphatott volna, ha marad kapitány

Negyvennégy éve azzal lett országosan elismert edző, hogy feljuttatta a Nyíregyházát az élvonalba, most ugyanott az unokája játékosként ünnepelhet feljutást. Temesvári Miklóst előbb ismerte el a FIFA mint a magyar futball, a barátai közé tartozik Sir Alex Ferguson, akivel az Újpest edzőjeként ismerkedett össze. A Maldív-szigetek szövetségi kapitányaként olyan sikereket ért el, hogy egy szigetet akartak neki ajándékozni a maradásáért. A nemsokára 86 éves mesteredző Marco Rossit varázslónak tartja.

A nemsokára 86 éves Temesvári Miklós gazdag pályafutásának a relikvái egy egész szobát betöltenek az otthonában Fotó: Teknős Miklós

– Milyen futballista az unokája?
– Nyilván elfogult vagyok, de szerintem jó. Attila a Vasasban, majd a Honvédban nevelkedett, többször lett korosztályos bajnok, de lemondtak róla. Győrben stabil csapattag, Szegeden csapatkapitány volt, onnan került Paksra, de sajnos ez nem jött be. Ezek után ment Nyíregyházára, ahol jól teljesített, és most fel is jutottak az NB I-be.

Az unoka, Temesvári Attila (fehér mezben) Fotó: Árvai Károly

– Bájos ajándéka a sorsnak, hogy éppen ott ünnepel most feljutást, ahol a nagypapája ugyanezt tette negyvennégy éve, és ezzel lett egy csapásra országosan is ismert edző.
– Ez véletlen, semmi közöm ahhoz, hogy ő Nyíregyházára ment, van menedzsere. Természetesen büszke vagyok rá, örülök a sikerének.

– Most is nagy a boldogság a városban, de akkoriban a feljutás az egész megyét megmozdította. Jól emlékszem, hogy még jegyeket is hamisítottak, mert legálisan már nem lehetett belépőt venni, mind elfogyott?
– Ez valóban Nyíregyházán fordult elő, de akkor, amikor a válogatott játszott ott a csehszlovákok ellen. Az viszont tényleg úgy volt, hogy megőrült az egész megye a csapatunkért. Akkoriban ott keveseknek volt autójuk, de jöttek az emberek busszal, vonattal már a másodosztályban is, amikor hamar kiderült, hogy óriási az esély a feljutásra, végül tíz pont előnnyel megnyertük a bajnokságot. Amikor két évvel korábban odakerültem, a csapat azért léphetett fel az NB II-be, mert éppen átszervezték a bajnoki rendszert, aztán az első évben másodikok, utána pedig elsők lettünk.

Élvonal helyett tanulás

– Milyen játékosmúlt alapozta meg az edzői karrierjét? Annyit tudni, hogy az első osztályban sohasem futballozott.
– Összejöhetett volna az is, de egyetemista koromban a DEAC NB II-es csapatában játszottam, és a tanulás mellett az élvonal nem tudott összejönni. Nem akartam abbahagyni az egyetemet, márpedig akkor Debrecennek nem volt első osztályú csapata. 

Remek társakkal játszhattam együtt, orvosok, tanárok lettek belőlük. A teljesítményünk azért hullámzott, mert a vizsgaidőszakban nem jutott annyi energia a futballra, mint amennyi kellett volna.

Később heten jutottak el az élvonalba, én visszamentem a szülővárosomba, és a Miskolci VSC-ben játszottam tovább. Az öcsém úgy lett NB I-es, hogy elhagyta a tanári pályát, én nem tettem meg, de beismerem, ez fájdalmas pont az életemben.

– Később edzőként érezte ennek a hátrányát?
– Nem, pedig azt vallom, hogy hogy az öltözőben nagyobb a tekintélye az edzőnek, ha ismerik és elismerik a játékos pályafutását. Persze, bőven akad kivétel is. A kedvenc példám José Mourinho, aki alighanem egy bedobást sem végzett el egész életében, mégis a világ egyik legjobb edzője vált belőle. Ugyanakkor másként megy be az öltözőbe edzőként egy korábbi sztár, mint aki futballistaként teljesen ismeretlen. Lehet, hogy engem sem tudtak eleinte hova tenni a játékosaim, de amikor tapasztalták, hogy az edzésen a szögleteket jobb és bal lábbal is hiba nélkül oda ívelem, ahova kell, akkor azért látták, hogy nem voltam ügyetlen.

Fotó: Teknős Miklós

– Angol–magyar diplomát szerzett, Miskolc egyik legrangosabb gimnáziumában tanított, az edzői munka azonban elcsábította onnan. Miért?
–  Az egyik korábbi edzőm, Nagy György ösztönzött arra, hogy kóstoljak bele a kispad világába. Hejőcsabán kezdtem, majd a Leninvárosnál folytattam, onnan mentem a DVTK utánpótlásába, ahol országos ifi döntőbe vezettem a csapatot, és pályaedzője lettem annak a Diósgyőrnek, amely a hetvenes években bronzérmet nyert az NB I-ben. Közben képeztem magamat, elvégeztem a szükséges tanfolyamokat, majd a TF-et is. 

Egyre jobban vonzott az edzősködés, és emellett az sem volt közömbös, hogy tanárként tizenkét év után is csak kétezer forint volt a fizetésem, a futballban pedig rögtön hétezret kaptam.

Ráadásul bekerültem egy olyan nemzetközi programba teljesen ismeretlenként, amely rendkívül izgalmas volt, és huszonöt éven át tarthattam a tanfolyamokat afrikai és ázsiai országokban.

Ismeretlenül a sztáredzők között

– Ebbe hogyan sikerült belecsöppennie?
– A hetvenes évek derekán a FIFA tenni akart a fejlődő országok futballjának a felzárkóztatásáért. Megkereste az MLSZ-t is, amelynek az akkori főtitkára megkérdezte, hogy részt vennék-e ebben a programban. 

Még bőven a nyíregyházi időszak előtt álltam, pontosan tudom, hogy az angol nyelvtudásomnak köszönhettem a felkérést, ebből a szempontból ritkaságnak számítottam itthon.

Gondoljon bele, a magyar futballban még egy nagy nullinger voltam, erre egyszer csak Sepp Blatternek, akkor még csak a FIFA technikai igazgatójának a tájékoztatóján ültem olyan világhírű szakemberek között, mint Enzo Bearzot, Kovács István, Carlos Alberto Perreira, Michel Hidalgo vagy Josef Venglos.

– Volt ennek a munkának látható eredménye?
– Sokan végeztük ezt a munkát, és az afrikai, valamint az ázsiai futball fejlődéséhez egész biztosan hozzájárultunk. Nagyon kemény volt egyébként, a perzselő hőségben reggel nyolctól este tízig oktattunk, edzést tartottunk, videókat elemeztünk, képeztük a helyi edzőket két-három héten keresztül. Húsz országban tartottam ezeket az előadásokat, örök élmény marad az a huszonöt év.

– Visszatérve a magyarországi kezdetekre és az országos ismertséget meghozó nyíregyházi sikerre, ott mivel érdemelte ki a bizalmat?
– A véletlen műve volt. A klub éppen edzőt keresett, az egyik vezetője eljött Budapestre a szövetségbe, hogy ajánljanak neki valakit. Ott mondták neki, hogy van egy agilis fiatalember, akiről a FIFA-nak is jó a véleménye, próbálja ki – ez voltam én. Ahogy említettem, az első év végén ezüstérmesek lettünk, de akkor a Real Madrid sem lett volna első, a DVSC nem bízta a véletlenre a bajnoki címét. Utána viszont összejött a feljutás, és az első idényt a tizennyolcas mezőnyben a hetedik helyen zártuk, úgy tudom, a Nyíregyházának azóta is ez a legjobb eredménye, én mégsem vagyok vele elégedett.

Fotó: Teknős Miklós

– Hogyhogy?
– Tizenhat döntetlenünk volt, és nagyon hiányzott egy igazi befejező csatár. Odavittük a magas, jól fejelő Szepessy Lászlót, aki tökéletesen megfelelt volna, de a sztárallűrjei miatt elküldtem. Hibáztam, türelmesebbnek kellett volna lennem vele, leülni, megbeszélni, mi a gond, változnia kellene, de nem tettem meg, pedig vele több meccset megnyerve előrébb is végezhettünk volna.

– Egy hellyel így is megelőzték az Újpestet, amelyhez azon a nyáron szerződött. Miért éppen oda, és miért hagyta el a Nyíregyházát?
– Lejárt a szerződésem, és kellett az új kihívás. Ráadásul Nyíregyházán indokolatlanul megnőtt a szurkolók elvárása, ha csak döntetlent játszottunk otthon a bombaerős Honvéddal, már zúgolódtak. Az ősszel már érdeklődött a terveimről az Újpest, aztán a tavasszal az Újpest-szurkoló Szepesi György meggyőzött arról, hogy odamenjek, és végül nem is bántam meg.

– Ha bárkit megkérdeznénk, mire emlékszik arról az Újpestről, egész biztosan mindenkinek a világbajnoki ezüstérmesekkel felálló Köln legyőzése jut az eszébe, amikor Törőcsik bohócot csinált a védelemből. Milyen volt ilyen képességű futballistákat irányítani?
– Ez tényleg kihívás volt, és jól kijöttem ezekkel a nagyszerű játékosokkal. Ha nincs a sok sérülés, bajnokok is lehettünk volna, ám a két kupagyőzelemmel sincs okunk a szégyenkezésre, a KEK-ben pedig a negyeddöntőig jutottunk a Köln kiejtésével. Az akkor az európai élvonalba tartozó skót Aberdeen állított meg minket úgy, hogy idegenben hosszabbításban kaptunk kényszerkapussal, mert Szendrei Józsefet kiállította a játékvezető. Ma már tudom, nagyot hibáztam. Mindig ragaszkodtam az általam legjobbnak ítélt összeállításhoz, még ha valaki kisebb sérüléssel bajlódott is. Törőcsik már az első félidőben húzta a lábát, rég le kellett volna cserélnem, úgy talán kihúzzuk a tizenegyesekig hátra lévő két percet.

– Annak az Aberdeennek a pályakezdő Alex Ferguson volt az edzője, akivel közismerten nagyon jó barátok. Hogyan kezdődött?
– A Honvéd ellen játszottunk, és ő eljött ellenfélnézőbe. A meccs után egyedül álldogált a folyosón, és odajött hozzám bemutatkozni. Beszélgetni kezdtünk, és olyan volt, mintha húsz éve ismertük volna egymást. Mondta, másnap utazik haza, mire javasoltam, vacsorázzunk együtt, és elvittem a Hörpintőbe, amely legendás hely volt, többek között Puskás és Szusza is a törzsvendégek közé tartozott. Később felmentünk a lakásomba is egy koccintásra. A visszavágó előtt én mentem ki Aberdeenbe, ott ő látott vendégül, még az öltözőbe is bevitt.

Egyetlen, fájdalmas kirúgás

– Milyen haszna lett később ennek a barátságnak?
– Kezdem azzal, hogy ezután húsz évig még csak nem is beszéltünk. Aztán ő eljött a Manchester Uniteddel a Zalaegerszeg elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre, és sokadmagammal a lelátón néztem az edzésüket. 

Egyszer csak észrevett, és sprintben odaszaladt, behívott a pálya mellé, megölelt, és attól fogva már rendszeresen tartottuk a kapcsolatot. Leveleztünk, telefonon beszéltünk, például a Barcelona elleni BL-döntőt megelőző napon is felhívott, hogy mi a véleményem Kassai Viktorról, aki a meccset vezette a Wembley-ben.

– A magyarországi előadását ön szervezte, amelyen az edzőink egyetlen kérdést sem tettek fel neki?
– Igen, akkor az MLSZ edzőbizottságának az elnökeként hívtam meg, és ő kapásból igent mondott. A United az Arsenallal játszott Londonban, ő ott maradt, és kora hajnalban utazott ide. Nekem kellett volna feloldanom a hangulatot, úgy láttam, a kollégákat feszélyezte a jelenléte és a nyelvtudás hiánya, meg kellett volna nyugtatnom őket, hogy kérdezzenek bátran, majd én fordítok. Később volt olyan edző, Török László, akinek a szakdolgozatához kellett személyes tapasztalat Manchesterben, Alex az első hívásra azt mondta, menjünk, és ott személyesen segített mindenben.

Fotó: Teknős Miklós

– Az Újpest után Tatabányán ezüst- és bronzérmet szerzett a Bányásszal, majd felvitte az élvonalba a Debrecent, végül hazatért Miskolcra. A sors kegyetlensége, hogy pályafutása során egyszer rúgták ki, éppen itt, a DVTK-tól. Ez fájt akkor?
– Még most is fáj, hiszen a szűkebb hazámban történt meg. A felkészülés elején négyen játékos maradt az előző keretből, új csapatot kellett építeni. Éppen a tizenegyedik helyen álltunk tizennyolc ponttal a tizennyolcas mezőnyben, ám jött egy új vezető, aki mindenáron a kedvencét, Varga Zoltánt akarta látni a kispadon. Engem elzavart a DVTK pedig hét pontot szerzett utána és simán kiesett.

– Ezt megelőzően azonban úgy tudom, lehetett volna szövetségi kapitány Kínában, mégis inkább a Maldív-szigeteket választotta. Miért?
– Mindkét lehetőség a velem baráti kapcsolatot ápoló Sepp Blatter révén érkezett. Szepesi György, akinek sokat köszönhetek, azt mondta, ha Kínában kétszer kikapok, máris repülök, ha a Maldív-szigeteken egyszer nyerek, életem végéig dolgozhatok ott. Hallgattam rá, és nem bántam meg. 

A válogatottnak addig, 1990-ig talán egyetlen győzelme volt, a játékosokat még arra is meg kellett tanítanom, hogy miként kössék be a futballcipőjüket. Aztán egy tornán kaptunk Kínától egyszer nyolcat, majd tízet, ám Szingapúrral döntetlent játszottunk, és emiatt virágesővel fogadtak minket a repülőtéren.

 A Dél-ázsiai Játékokon egy ezüst- és egy bronzérmet szereztünk, leírhatatlan volt a boldogság. Szepesinek igaza volt, akartak adni nekem egy saját szigetet, hogy maradjak ott, amíg csak élek, de túl messze voltam itthonról, egy évből két hónapot repülőgépen ültem, és amikor lejárt a szerződésem, inkább hazajöttem.

Fotó: Teknős Miklós

– Júliusban a nyolcvanhatodik születésnapját ünnepelheti. Mennyire naprakész a mai futballban?
– Az unokám miatt is figyelem. Óriási a fejlődés, Csányi Sándor nagyszerű munkát végez, de a magyar bajnokságban az irritál, hogy olyan hagyomány nélküli csapatok is tagjai lehetnek a mezőnynek, amelyekre néhány százan kíváncsiak csak. Örülök, hogy az Újpest megúszta a kiesést, nagyon gyenge játékosok alkották. Marco Rossi pedig egy varázsló, nagyon remélem, hogy a válogatott sikeres lesz az Európa-bajnokságon is.