Már feledésbe merültek azok a kínos események, amelyek 2004-ben csúfot űztek az olimpia eszméjéből, ráadásul éppen Görögországban, az ókori és az újkori olimpiai játékok szülőhazájában. A súlyos doppingesetek a magyar sportra is rossz fényt vetettek, nemkülönben a sportolók ellenőrzésével megbízott egészségügyi intézményre, amelyet utólag erélytelennek, megtéveszthetőnek és még befolyásolhatónak is neveztek. Két arany- és egy ezüstérmet kellett megszégyenülve visszaszolgáltatnunk, majd a bizalomvesztés árulkodó jeleként évekig azzal szembesülni, hogy a külföldről érkező doppingellenőrök mindenáron fogást akarnak keresni, újabb magyar esetekre fényt deríteni.
Jubilál a MACS és a vezetője, Tiszeker Ágnes is
A hiteltelenné válás éve után kitartóan meg kellett dolgozni azért, és a jó oldalon állást sokszor bizonyítani, hogy a „mindenható” WADA, valamint az ITA, az ellenőrzésekkel megbízott ügynökség ne célpontként, hanem szövetségesként tekintsen az idén jubiláló Magyar Antidopping Csoportra, amelyet a kezdetektől Tiszeker Ágnes vezet.
– Húsz évvel az athéni vesszőfutás után manapság merőben más a helyzet. A magyar sportolókat senki sem nevezi tilosban járó svindlereknek, de a hibázó versenyzők sem mondhatják azt, hogy nem ismerik a tabukat. Szakembereink több csatornán keresztül olyan felkészítésben részesítik őket, ami kiterjed a teljesítményfokozás minden tiltott eszközére, a biológiai útlevelek fontosságára, a holléti nyilatkozatok pontos vezetésének kötelességére, de még arra is, hogy miként lehet elkerülni az akaratlanul, zömében hanyagságból elkövetett hibákat – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője, aki két évtizede tiszta lappal, elismert szakemberként bátran állt a kihívás elé, pedig a pellengérre állított magyar doppingellenőrzés intézményi szinten a romjaiban hevert.
A MACS, amelyet a nemzetközi gyakorlathoz igazodva inkább már HUNADO néven említenek, sokszor bizonyított, de a működésének eddigi csúcsát kétségkívül a tavalyi budapesti atlétikai világbajnokság jelentette. Ekkor történt meg először, hogy a kártyalapjaiba betekintést nem engedő ITA új módszereinek tesztelésébe is bevonta a magyar szakembereket, és annyira elégedett volt velük, hogy jelentésében kiosztott nekik egy jeles osztályzatot.