Egy nem éppen kedves, de régi ismerős, a dán FC Midtjylland ellen folytatja szereplését a Bajnokok Ligája idei selejtezőjében a Ferencváros. A harmadik fordulóban a tét a főtábla „előszobájának” számító rájátszáskör lesz. Mindkét együttes könnyedén vette az első akadályt, miután az FTC a walesi The New Saints csapatát verte meg Budapesten 5-0-ra, majd idegenben is 2-1-re, míg a Midtjylland az andorrai Santa Coloma vendégeként elért 3-0-s sikert követően hazai pályán 1-0-ra nyert. Azaz magabiztosan hozták a „kötelezőt”, hogy aztán egymás ellen próbálják kiharcolni a továbbjutást.

A Midtjylland és a Ferencváros sem számíthat olyan könnyed párharcra, mint amilyet a második fordulóban vívott. Ezt erősíti az is, hogy a két csapat értéke közel azonos, a dán bajnoké jelenleg 59,05 millió euró, míg a Fradié 56,68. A két klub 2017 nyarán már összecsapott egymással – akkor az Európa-liga kvalifikációjában –, mindkét meccset a dánok nyerték, a budapestit 4-2-re, a hazait pedig 3-1-re. Nem véletlen, hogy a zöld-fehéreket igencsak fűti a visszavágás vágya.
– Mint minden ellenfelünket, a Midtjyllandot is tiszteljük az eddigi eredményei miatt – jelentette ki Pascal Jansen, a Fradi vezetőedzője. – Ma az lesz a legfontosabb, hogy a szurkolótáborunktól távol is olyan eredményt érjünk el, hogy maradjon esélyünk a továbbjutásra. A legnagyobb kihívás az lesz, hogy az igencsak intenzíven játszó ellenféllel szemben meg tudjuk tartani és meg tudjuk játszani a labdát. Jól kell gazdálkodnunk a helyzeteinkkel, hiszen vélhetően nem jutunk el sokszor a dán kapuig. Ezzel együtt az eddig tőlünk megszokott támadófocit szeretnénk játszani.
A holland szakember elmondta, tisztelik az ellenfelet, ahogy minden egyes csapatot, amely ellen pályára lépnek.
– Az első naptól kezdve mondom, hogy mi az én filozófiám, ennek szellemében készülünk nap, mint nap, ezt a felfogást pedig ezen a találkozón sem fogjuk feladni. Ha én készítem fel a csapatot, akkor mindegy, hogy az ellenfélnél százezer eurót vagy tízmilliót ér valaki. Az igazság a pályán dől el – fogalmazott Pascal Jansen.