Konferencialiga: Szappanos nélkül vág bele a cseh kalandba a Paks

Csütörtök késő délután, 18 órakor kezdi meg a klubtörténelmet író paksi csapat a Konferencialiga rájátszását a cseh Mladá Boleslav otthonában. A kizárólag magyar futballistákkal és meglehetősen szűkös büdzséből idáig jutó csapat azonban története egyik legfontosabb meccsén nélkülözni kénytelen két oszlopát, a kapus Szappanos Pétert és Szabó Jánost. Noha sokan a cseh csapatot tartják esélyesebbnek, Bognár György szerint, ha sikerül szoros eredményt elérniük az odavágón, akkor egyáltalán nem lehetetlen, hogy ősszel ott legyenek a Konferencialiga főtábláján.

2024. 08. 22. 5:30
A Paks labdarúgói vasárnap győzelmet ünnepelhettek a szurkolókkal. Forrás: facebook.com/paksifcofficialsite
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Igyekszem minél előbb visszatérni, szeretnék már a Boleslav elleni visszavágóra rendben lenni. Már futok, aminek az intenzitása a következő napokban egyre fokozódik majd, ahhoz képest pedig, amit előzetesen mondtak, előrébb járok, tehát eddig minden rendben – árulta el a klub honlapján Szabó.

Szabó Jánosra maximum a visszavágón számíthat a Paks (Fotó: paksifc.hu)

Bognár György, a paksiak vezetőedzője szerint a legerősebb csapatjátékot a Boleslav képviseli az eddigi ellenfeleik közül, és úgy véli, az európai kupaporondon még mindig négy csapattal versenyben lévő cseh futball önmagában is roppant szervezett.

– Ellenfelünk jó játékosokkal rendelkezik, gyorsan mennek át védekezésből támadásba, és gyorsan vissza is zárnak, ha kell. Csapatjátékuk egy erős európai középmezőnybe sorolható, ez pedig számunkra már egy nagyon komoly szint. Mivel már nincs idegenben szerzett gól, véleményem szerint mindegy, hol kezdjük a párharcot. A románok elleni tanulságot figyelembe véve ugyanakkor fontos, az első találkozót szorosra kell venni, ez a meccsterv – jelentette ki Bognár.

BOGNÁR György
Bognár György meccsterve, hogy a Paks számára hízelgő végeredményt érjenek el Csehországban (Fotó: Vasvári Tamás)

A paksiak csapatkapitnya, Böde Dániel ugyanúgy egy nehéz mérkőzésre számít, mint eddig. A Boleslav erős és fegyelmezett futballt játszik, valamint gyorsan zárnak vissza, ha szükséges, ugyanakkor úgy véli, egyáltalán nincs rajtuk nyomás a nagy tét ellenére.

– Nem látom a csapaton, hogy külön teherrel bírna, hogy ez már a Konferencialiga rájátszása, sőt, bízom benne, hogy mindenki sokkal inkább egy óriási lehetőségnek fogja fel az előttünk álló feladatot. Két mérkőzésben kell gondolkodnunk, én sem tartom nagy változásnak, hogy ezúttal idegenben kezdünk, a mi játékunkon ezek a dolgok nem változtatnak – fogalmazott Böde.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.