Sallai Roland hároméves volt, amikor a Galatasaray európai kupagyőztes lett. 2000 a mai napig utánozhatatlan év az isztambuliak történetében, akkor hódították el az UEFA-kupát. Az Arsenal elleni döntőt tizenegyespárbajban nyerte meg a Galatasaray Koppenhágában, és olyan játékosai voltak a Fatih Terim vezette csapatnak, mint a brazilok világbajnok kapusa, Claudio Taffarel, a Kárpátok Maradonájának becézett Gheorghe Hagi és persze Hakan Sükür, a török válogatott gólrekordere, a 2002-es vb-n bronzérmes együttes vezére.

Török klub akkor nyert először európai kupát, és a Galatasarayon kívül azóta sem volt képes hasonlóra más együttes az országban. Az átütő erejű sikert már nem érhette meg Ali Sami Yen, a klub alapítója, ám az özvegye még láthatta férje álmának a beteljesülését. Ali Sami főszerepet játszott a futball elterjedésében Törökországban, eleinte ugyanis csak angol és görög bevándorlók űzték ezt a sportot, amit az Oszmán Birodalom tiltott. A Galatasaray Gimnázium diákjai, az élükön Ali Samival, szembeszálltak a tilalommal, és megalapították saját csapatukat, így született meg napjaink török rekordbajnok együttese 1905-ben.
Miért lett számkivetett a Galatasaray legendája?
Ali Sami albán származású volt, ami kiváltképp annak fényében érdekes, hogy a Galatasaray örökranglistáján a pályára lépések és a gólok számában is második Hakan Sükür részben az albán identitása miatt lett száműzött. Sükür a legnagyobb futballsztár volt Törökországban, olyannyira, hogy az első esküvőjét élőben közvetítette a televízió, a ceremóniát Isztambul akkori polgármestere, Recep Tayyip Erdogan vezette, a csatár tanúja pedig Fetullah Gülen volt. Előbbi ma Törökország nagy hatalmú vezére, utóbbi, az Amerikába szökött hitszónok pedig Erdogan esküdt ellensége lett. A pályafutása lezárása után politikai pályára lépő Sükür is az Egyesült Államokba menekült 2015-ben, miután összekülönbözött Erdogannal és Gülen táborához kötik a személyét, ráadásul többször hangoztatta, hogy ő büszke albán, ami komoly ellenszegülést jelentett az uralkodó török nacionalista irányzattal szemben.