Amióta Sir Alex Ferguson 2013-ban bajnoki címmel elköszönt a Manchester Unitedtől és a labdarúgástól, azóta a rekordbajnok még csak közelében sem járt az aranyéremnek. Persze ha szigorúan csak a számokat nézzük, akkor kétszer is második lett a csapat az angol élvonalban, ám a 2017–2018-as idényben 19, három évvel később tizenkét ponttal maradt el a győztes Manchester Citytől a José Mourinho, majd Ole Gunnar Solskjaer irányította gárda.
Ferguson közvetlen utódja, David Moyes egy hetedik hellyel nyitott a Premier League-ben, még csak az idény sem ért véget, amikor megköszönték neki a munkáját. A következő közel egy évtizedben ennél lejjebb nem süllyedt a United, egészen a legutóbbi idényben elért nyolcadik helyig.
De mint kiderült, ennél is van lejjebb. Ugyan ítéletet még nem mondhatunk erről az évadról, hiszen csak hét forduló zajlott le, azt megállapíthatjuk, hogy
ennél ramatyabb szezonkezdetük még nem volt a manchesterieknek a PL 1992 óta íródó történetében. Tavaly ilyenkor kilenc ponttal álltak a Vörös Ördögök, hét meccs után az sem volt dicséretes teljesítmény, most sikerült alulmúlniuk önmagukat, és csak nyolc pontot kapartak össze, ezzel tizennegyedikek. Két győzelmük mellé két döntetlen és három vereség társul, köztük olyan pofonok, mint a Liverpool és a Tottenham Hospur elleni hazai 3-0-k.
Utóbbi találkozó után az a hír járta, hogy a klub vezetősége ultimátumot adott Erik ten Hagnak, miszerint ha a következő két meccsen nem szerez hat pontot a United, szedheti a sátorfáját. Nos, a Porto elleni Európa-liga-mérkőzést 2-0-s vezetésről majdnem elbukták az angolok, Harry Maguire 91. percben szerzett góljának köszönhetően lett 3-3 a végeredmény, majd az Aston Villa vendégeként csak a sárga lapokat gyűjtötték az ördögök, a gólokkal adósak maradtak, 0-0-val zártak, azaz a lehetséges hat pontból kettőt vittek haza.

Ehhez képest továbbra is Erik ten Hagnak hívják a Manchester United menedzserét. Pedig a klub vezetősége kedden hét órán keresztül ülésezett, de az arcpirító eredmények ellenére sem menesztették a holland trénert.