
– Számos brazil és európai klub érdeklődik az irántam – árulta el a brazil játékos, aki az idei szezonban egyéni rekordot elérve huszonnégy gólpasszt osztott ki. Sokak szerint Oscar távozásának egyik fő oka a Kínai Labdarúgó-szövetség által bevezetett bérsapka lehet, amely a külföldi játékosok éves fizetését 3 millió euróban maximalizálta.
Vonzó volt a Kínai Szuperliga
Természetesen nem a brazil labdarúgó volt az egyetlen, akit a kiemelkedő juttatások csábítottak Kínába, a kínai focitörténelemben sok külföldi klasszis is nyomott hagyott. A bivalyerős lövéseiről ismert Hulk szintén 2016-ban érkezett 55,8 millió eurós átigazolási díj ellenében a Shanghai SIPG-hez a Zenit Szentpétervártól. A csodás technikai képességeiről ismert támadó 100 mérkőzésen 51 gólt lőtt, és nagy szerepet játszott a csapat 2018-as történelmi bajnoki címében. Egy másik jelentős brazil igazolás Alex Teixeira volt, aki 50 millió euróért érkezett a Sahtar Doneckből a Jiangsu Suninghoz. A középpályás fontos fogaskereke lett a klub első bajnoki címének 2020-ban. A kolumbiai Jackson Martínez 42 millió euróért igazolt az Atlético Madridból a Guangzhou Evergrande-hez, de a sérülései miatt a csatár nem tudta igazán megmutatni képességeit. Az argentin Carlos Tévez még 2016 végén szerződött a Shanghai Shenhua együtteséhez, ahol évi 38 millió eurós fizetésével a világ legjobban fizetett játékosa lett.
Az „Apacs” becenévre hallgató támadó 20 mérkőzésen mindössze 4 gólt szerzett, a sérülések és formahanyatlás miatt 2018-ban visszatért Argentínába.

A brazil Paulinho 2015-ben 14 millió euróért igazolt a Tottenham Hotspurtől a Guangzhou Evergrande-hez, s gyorsan a bajnokság egyik legjobb játékosává vált, több bajnoki címet is nyert. Az elefántcsontparti Gervinho 2016-ban 16,4 millió euróért szerződött a Hebei China Fortune csapatához, sebességével és technikai képességeivel a liga egyik legveszélyesebb támadójává avanzsált. Az afrikai játékos később visszatért Európába.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!