A helyzet persze árnyaltabb annál, hogy a kézilabda-vb középdöntőjében a magyar válogatottnak a franciák elleni vereség is bőven belefér. Mégpedig azért, mert Franciaország a hazai rendezésű, 2024-es párizsi olimpián óriásit bukott. Már az hatalmas szenzáció volt, hogy csak az utolsó párizsi csoportmérkőzésen, éppen Magyarország ellen dőlt csak el, hogy egyáltalán továbbléphetnek-e a negyeddöntőbe.

A magyar csapat kiélezett meccset vívott, de 24-20-ra kikapott. Ez akkor a mieink kiesését és a francia csapat továbbjutását jelentette. Ám a negyeddöntőben a németek lekeverték a sanzont, mert egy hosszabbítást hozó összecsapáson 35-34-re nyertek, így az előzetesen nagy esélyesnek gondolt franciák a legjobb négy közé sem kerültek be az olimpián.
Még mindig nagyon fáj a franciáknak az olimpiai kudarc
Rettenetesen fájó kudarc volt ez a franciáknak, főleg annak tudatában, hogy három évvel korábban, Tokióban ők voltak az olimpiai aranyérmesek. Igaz, a legyőzhetetlenség nimbuszán már korábban csorba esett: a franciák az előző három kézilabda-világbajnokságon rendre lemaradtak az aranyról: 2019-ben és 2021-ben a döntőbe sem jutottak be, 2023-ban pedig Dániával szemben elvesztették a finálét.
Várható volt, hogy a dán–horvát–norvég közös rendezésű világbajnokságra a francia csapat nem ugyanazzal a kerettel érkezik, mint amivel az olimpián szerepelt.
Összesen nyolc olyan játékos (Bellahcene, Bolzinger, Kounkoud, Bos, Grebille, Lagarde, Briet és Kieffer) szerepel most ezen a vb-n, akik kimaradtak az olimpiai keretből.
Közülük a kapus, Samir Bellahcene megsérült, ő ezen a világbajnokságon nem védhet már. Ettől természetesen nem lett gyengébb a francia válogatott, amelyből az olimpiát követően visszavonult az együttes legnagyobb sztárja, Nikola Karabatic.
Itt van viszont Varasdon a csapattal Fabregas és Remili, ők mindketten a Telekom Veszprém játékosai.
Ez tehát egy kapcsolódási pont Magyarország és Franciaország között, még akkor is, ha ettől – tán a veszprémi drukkereket kivéve – nem vagyunk annyira boldogok.