Bajnokok Ligája: minden egy helyen a címvédő Real Madrid fiaskójáról
Roppant nehéz helyzetbe került a BL-címvédő Real Madrid az Arsenal elleni negyeddöntő jövő heti visszavágója előtt, miután az első, londoni mérkőzésen 3-0-s vereséget szenvedett. Az Arsenalt felkészítő menedzsert, Mikel Artetát nem lepte meg, amit elért a csapata, a tréner mégis óvatos a párharc második felvonását megelőzően. A Real Madrid a Barcelona, de sokkal inkább a Liverpool és a Roma nyomdokaiba lépne.

További Sport híreink
Ancelotti jövője (is) lesz a tét a visszavágón?
A végeredményt természetesen a rúgott, illetve kapott gólok száma határozza meg, minden egyéb statisztika félrevezető lehet a labdarúgásban. Az Arsenal–Real Madrid Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonásának elemzése mégis további érdekes adatokat hozott felszínre. Az Arsenal játékosai tíz kilométerrel többet futottak, mint a madridiak. Ezen kívül van még egy adat, ami elsőre szinte hihetetlennek tűnhet. A Bajnokok Ligája 2024/2025-ös kiírásában eddig a Real Madrid kapujára zúdult a legtöbb lövés, szám szerint 79. Az Arsenal e téren a rangsor végén, helyesebben elején tanyázik, eddig csupán 29 lövés ment a kapujára. Ennek következménye lehet a madridiak szempontjából a Londonban kapott három gól is.
A spanyol sajtó a meccs másnapján nem nagyon talált kapaszkodót a madridiak számára, a legtöbb lap és portál szinte semmi esélyt nem lát arra, hogy a Real Madrid jövő szerdán fordíthat az Arsenal ellen. Bűnbaknak egyértelműen Ancelotti-edzőt kiáltották ki.

Barcelona-meccsek adhatnak reményt a madridiaknak
Az Arsenal elleni 3-0-s vereség után a Real Madrid lehet az ötödik olyan csapat, amely legalább háromgólos hátrányból megfordít egy BL-párharcot a visszavágón. A Real Madrid a Barcelona, de sokkal inkább a Liverpool és az AS Roma nyomdokaiba lépne.
A katalánok a 2016/2017-es Bajnokok Ligája-kiírás nyolcaddöntőjében a párizsi 4-0-s vereség után hazai pályán 6-1-re nyertek és továbbjutottak a Paris Saint-Germain ellen.
Érdekesség, hogy később a Liverpool és a Roma is a Barcelonát győzte le szinte vesztett helyzetből: a 2017/2018-as negyeddöntőben a Roma a 4-1-es barcelonai vereség után hazai pályán 3-0-ra nyert, és az akkor még számító idegenben szerzett góljának köszönhetően folytathatta szereplését, míg egy évvel később a Liverpool a 3-0-s idegenbeli vereség után hazai pályán 4-0-ra győzött.
Így alakul a folytatás
A Real Madrid és az Arsenal legközelebb tehát április 16-án, szerdán csap össze egymással a Bajnokok Ligájában. Az angolok ezt megelőzően szombaton, a Brentford csapatát látják vendégül az angol első osztályban, míg a spanyolok egy nappal később, vasárnap látogatnak a Deportivo Alaves otthonába a spanyol élvonalban. A BL-párharc győztesének a Paris Saint-Germain vagy az Aston Villa lesz az ellenfele az elődöntőben.
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!