– Mit szól ahhoz, hogy nemrég megrongálták Benedek Tibor újpesti emlékfalát?
– Eléggé elszomorító, erről többet nem is nagyon tudok mondani, mert tényleg lehangoló ilyen hírekről értesülni – válaszolta Zalánki Gergő. – Talán csak annyit említenék meg, hogy amikor Reccóban játszottam, ahol ő legenda volt, azt láttam, hogy ott áll a neve az uszoda falán graffitivel felfestve egy szívecskében, van emléktáblája, és még a fagyizóban is ki van akasztva a képe. A mai napig óriási szeretettel emlékeznek rá.
– Azért is hoztam fel, mert idén lesz tíz éve, hogy bemutatkozott a vízilabda-válogatottban, és 2015-ben Benedek Tibor volt a szövetségi kapitány, aki először lehetőséget adott önnek.
– A grúzok ellen nyertünk a Világligában, két gólt dobtam. Tibi rengeteget tanított nekem, a nehéz helyzetekben is ott állt mellettem. Alighogy bemutatkoztam a válogatottban, egy összetartáson Szolnokon kétkapuztunk, amikor egy rossz mozdulat közben a jobb vállam nagyot reccsent. Szúrt, fájt, minden bajom volt, úgyhogy bementem a kórházba, ahol közölték, hogy meg kell műteni. Mindez pár hónappal az Eb, és kilenc hónappal a 2016-os olimpia előtt történt, ami miatt teljesen összetörtem. Tibi volt az egyedüli, aki bejött hozzám a kórházba, hozott csokit, és a vigasztaló szavait sose feledem. Az Eb persze ugrott, hónapokat kellett kihagynom, a jobb vállamról minden izom leolvadt, csont és bőr volt, de Tibi nagyon bízott bennem, és miután márciusban kezdtem visszatérni, a nyáron kivitt az olimpiára.
– Veretlenül ugyan, de az ötödik helyen végeztek Rio de Janeiróban, aminek a hatására Benedek Tibor erkölcsi kötelességének érezte a lemondását. Hogyan élte meg?
– Mai napig azt az olimpiát sajnálom a leginkább, mert kiváló csapatunk volt, remekül sikerült a felkészülés és jól is játszottunk. A nyolc meccsünkön nem kaptunk ki, csoportelsőként jutottunk tovább a görögöket és a szerbeket is megelőzve, aztán a negyeddöntőben Montenegró ellen ikszeltünk, végül büntetőkkel estünk ki. Óriási csalódás volt, hogy így elrontottuk azt a meccset. Azt éreztem, hogy ilyen csapattal és ilyen formában nem lesz még egy dobásunk olimpián. Nagy sokkhatás volt Tibi lemondása, mert így csak fél évet játszhattam nála a sérülésem miatt. Szomorú voltam, visszanézve amiatt még inkább, hogy többé nem is adatott meg, hogy a játékosa lehessek.
Amikor Benedek Tibor rámosolygott, megértette a lényeget
– Említette, milyen sokat tanult tőle. Kiemelne egyvalamit, ami különösképpen megmaradt önben?
– Egyszer még a válogatottnál behívott magához, leültünk beszélgetni, és megkérdezte, mi az, ami igazán motivál. Azt feleltem, hogy a világ legjobb játékosa akarok lenni. Gyerekkoromtól nagyon erősen élt bennem, hogy a legjobb legyek, mindegy volt, hogy társasoztunk vagy fociztunk a suliban, mindig lobogott bennem a tűz, egyfajta extra győzelmi kényszer. A vízilabdára tettem fel mindent, az edzések miatt már a középiskolában magántanuló lettem, szóval komolyan gondoltam, amit mondtam. Erre ő olyan „Tibisen” mosolygott, majd rávezetett, hogy a legjobbnak lenni szép és jó, de csak akkor lesz valaki nagy játékos, ha képes a csapat érdekeit a sajátjai elé helyezni, ha nem magáért, hanem a társaiért küzd, ha nem az vezérli, hogy ő legyen a legjobb, hanem az, hogy a csapata győzzön. Ezt 2015-ben mondta nekem, és nyolc évvel később, a fukuokai világbajnokságon éreztem azt szívemből, hogy a magam szerepe nem is volt annyira fontos, csak az, hogy nyerjünk.
– És világbajnokok lettek.
– Igen…
– És ön lett a vb legjobb játékosa.
– De ha nem lettünk volna világbajnokok, akkor ez a cím nem sokat ért volna, szóval így volt tökéletes. Azért eléggé szerencsésnek is vallhattuk magunkat Fukuokában. A negyeddöntőben az amerikaiaknak volt egy döntőnek bizonyuló négyperces kiállításuk, az elődöntőben Manó (Manhercz Krisztián- a szerk.) pár másodperccel a vége előtt dobott góljánál az egyébként ügyes spanyol kapus potyázott, majd a döntőben a görög edző hibázott nagyot a végén, amikor rosszkor kért időt… Azon a vb-n többször is nekünk kedvezett a szerencse. Világbajnokok lettünk, de talán nem a miénk volt a legjobb csapat, beszéltük is egymás között, hogy a földön kellene maradni.
– Hogy érzi: sikerült? Kérdezem annak fényében is, hogy a rá következő évben címvédőként a dohai vb-n hetedikek lettek, a párizsi olimpián pedig be kellett érniük a negyedik hellyel.
– Elképzelhető, hogy nem sikerült teljes mértékben a földön maradni. Fukuoka után mindenhol azt láttuk, olvastuk, hallottuk, hogy a világbajnokok így, a világbajnokok úgy, míg előtte egyszerűen a magyar vízilabda-válogatott voltunk. Amikor a Pro Reccóval nyertem valamit, a következő meccsen már senkit sem érdekelt a siker, a nulláról indultál, újra és újra bizonyítani kellett. Az a normális, ha az új szezonban már nem számít, hogy előtte bajnok voltál. Valahol ez a sport szépsége és nehézsége egyszerre: egy kudarc után ott a javítási lehetőség, de egy siker után ugyanúgy meg kell mutatnod, mennyit érsz. Ez nekünk tavaly nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Lehet, ha Fukuokában nem nyerünk, az olimpia jobban sikerült volna, ki tudja, de az biztos, hogy az a vb Japánban életre szóló emlék marad.
„Amit Szoboszlai elért fociban, az nehezebb, mint amit én elértem vízilabdában”
– Még ehhez az évhez, 2023-hoz kapcsolódik, hogy a Pro Reccóval megnyerte a Bajnokok Ligáját is, ráadásul megválasztották a világ legjobb vízilabdázójának. Ennyi sikerrel a tarsolyában mégsem ön lett idehaza az Év sportolója , hanem Szoboszlai Dominik, aki akkoriban igazolt a Liverpoolba. Bántotta a szavazás eredménye?
– Nem akarok hazudni, fájó pont volt, mert én ennél többet nem tudok tenni. Az egy tökéletes év volt, minden összejött, a szerencse is mellém állt, még egyszer nagyon nehéz lesz megismételni. Azt gondoltam, ha 2023-ban nem nyerek, akkor soha. Nem lettem kevesebb azáltal, hogy nem tüntettek ki, de azért jó lett volna ünnepelni. A foci az persze foci, bármelyik másik sportágnak nehéz labdába rúgni mellette. Talán ha Los Angelesben megnyerjük az olimpiát, és ehhez extra teljesítménnyel tudok hozzájárulni, akkor lehet újra esélyem. Azért dolgozom, hogy így történjen.
– Ahogy említette, a futball külön kaszt, és nyilván a szavazás eredménye sem ön ellen szólt, sokkal inkább a sportágak közti különbségről.
– Dominik nem érdemtelenül lett díjazva, sőt! Amit ő elért a fociban, az szerintem jóval nehezebb, mint amit én elértem a vízilabdában. Gyakorlatilag az egész világ focizik, leszúrsz két botot a kertbe, és már mehet is a játék, ugyanez vízilabdában nem ilyen egyszerű. Nem is lehet a két sportágat összevetni, mert szinte mindenki focizott életében legalább egy próba szintjén, de azt szerintem kevesen mondhatják el magukról, hogy a vízilabdát kipróbálták. Sokkal nagyobb tömegből kell kitűnni ahhoz, hogy eljuss egy Liverpool-szintű csapatig, sok-sok millió játékos közül kerülnek oda néhányan, ami óriási teljesítmény. Én is szeretem a focit, a világ egyik legjobb sportja, és szurkolok Dominiknek, remélem, hogy még sokáig tud a Liverpoolban vagy más nagy klubokban játszani.
Mennyivel küldi meg a labdát egy magyar vízilabdázó? Zalánki Gergő elmondja:
– Az előbb szóba hozta a 2028-as Los Angeles-i olimpiát. Február végén kapott szárnyra a hír, hogy idén a saját kérésére nem játszik a válogatottban. Miért jutott erre az ezek szerint nem örök érvényű elhatározásra?
– Sok helyen úgy jött le, hogy lemondtam a válogatottságot, de ez nem a jó kifejezés. Korábban is megesett, hogy egy-egy rutinosabb játékos kisebb szünetet tartott, nekem erre most azért van szükségem, hogy kitisztuljon a fejem, le tudjak zárni magamban bizonyos dolgokat, és ehhez a legjobb út, ha minél többet a családommal lehetek. Kértem egy nyarat, hogy kicsit összeszedjem magam, mert azt azért tudni kell, hogy egy ilyen felkészülés, idén éppen a szingapúri vb-re, nagyon kimerítő. És ha az embernek gyereke van, két edzés után hazamegy, már nincs energiája játszani vele.
Repülnek az évek, és ez egy idő után elég szomorú, nem szeretném kihagyni a teljes gyermekkorát. Úgy gondolom, hogy az olimpiai ciklus elején talán most van olyan időszak, amikor belefér egy kis szünet. De remélem, hogy sokszor leszek még válogatott, szeptembertől pedig úgy fogok edzeni, hogy újra méltó legyek rá.
– Mik azok a dolgok, amiket le kell zárnia magában?
– Nincs túl sikeres szezonom az Olimpiakosszal. Úgy néz ki, hogy a BL Final Fourra már nincs sok esélyünk, és eléggé csalódott vagyok, mert személy szerint is többet vártam magamtól. Érdekes a pszichológia, hogy mennyi minden kavaroghat az ember fejében, és nekem talán még mindig a tavalyi év az, ami rányomta a bélyegét a teljesítményemre. El kellene engednem dolgokat, például azt, hogy a Reccótól nem tudtam úgy elbúcsúzni, ahogy szerettem volna.
Síró játékosfeleségektől jutott el hozzá a hír, hogy munkanélküli lett
– Ugye a Pro Recco főszponzora tavaly kiszállt, emiatt szétesett az olasz sikercsapat, ráadásul az olimpiai felkészülés kellős közepén derült ki, hogy nem játszhat ott tovább. Hogyan tudta meg a rossz hírt?
– Épp konditermi edzésünk volt a válogatottal, ami után mentünk átöltözni a medencés edzésre. Az öltözőben ilyenkor mindig ránézek a telefonomra a családom miatt, van-e valami fontos üzenet. Emlékszem, hogy volt vagy hat nem fogadott hívásom a feleségemtől, és ilyenkor egyből a legrosszabbra gondol az ember: biztos a kisfiúnkkal történt valami… Kiderült, hogy a reccós játékosfeleségek sírva hívták fel őt, hogy akkor ennek itt a vége. Fel se tudtam fogni, mondtam, hogy nekem ugranom kellene a vízbe, úgyhogy gyorsan kiszaladtam Zsolthoz (Varga Zsolt szövetségi kapitány – a szerk.), és kértem pár percet, mert baj van. Azzal tértem vissza, hogy munkanélküli lettem… Nem segített ez az olimpia előtt, az biztos. Nem akartam ezzel foglalkozni, de homokba sem dughattam a fejem, és már kint voltunk Párizsban, amikor hívott a menedzserem, hogy rendeződhet a sorsom.
– Nem volt szerencsés eddig az olimpiákkal: tavaly a klubja csődje, 2016-ban a már említett sérülése, és a Covid-járvány miatt 2021-re halasztott tokiói olimpia előtt is volt egy műtétje.
– Pedig 2020 nagyon szépen indult, hazai pályán lettünk Európa-bajnokok még a világjárvány kitörése előtt. Nekem az volt az egyik legkedvesebb siker, mert a Duna Arénában olyan sok szurkoló előtt győzni ritkán adatik meg. Lendületből fordultunk volna rá az olimpiára, de közbeszólt a Covid. Akkor a Fradi játékosa voltam, és emlékszem, vakon edzettünk, nem tudtuk, mi fog történni. Minden le volt zárva, örültünk, hogy legalább az edzésekre ki tudtunk mozdulni külön engedéllyel, és olyankor ott maradtunk még a Fradi-telepen focizni. Nem volt jó ötlet, megsérültem, meg is kellett műteni. Még a kórházban voltam, amikor láttam egy Instagram-posztot, hogy 365 nap van a 2021-re halasztott olimpiáig. Gondoltam magamban, nem hiszem el, megint ott vagyok, mint a 2016-os játékok előtt, hogy begipszelve fekszem, és szenvedni kell, hogy egyáltalán ott lehessek.
– Legalább Tokióból lett egy olimpiai bronzérme. Inkább édes, vagy inkább keserű emlék?
– Utóbbi… Arra emlékszem, hogy igencsak rosszul játszottam, és ezt tényleg sajnálom. A görögöktől kaptunk ki az elődöntőben, ami egy abszolút nyerhető meccs lett volna, de személy szerint nagyon rossz voltam. Óriási lehetőség volt az is, hogy a nagy elődök nyomába érjünk. Visszagondolva az eddigi három olimpiámra, csak egyvalamit kérnék Los Angeles előtt: azt, hogy egészségesen, problémák nélkül valahogy jussak ki, a többit megoldjuk.
Most akkor Zalánki Gergő, vagy Zlatan Ibrahimovic, vagy Lionel Messi?
– Európa- és világbajnoki címe már van, tényleg csak az olimpia hiányzik, hiszen klubszinten is kétszeres BL-győztes volt a Reccóval. Futballban a Bajnokok Ligája-siker presztízse vetekszik a válogatott világversenyek megnyerésével. Egy vízilabdázó spektrumában hol helyezkedik el a BL-arany?
– A sportszakmai értéke biztos, hogy megközelíti a válogatott sikerekét, de mivel BL minden évben van, míg vb, Eb és főleg olimpia ritkábban, ezért mégis ezeket tartom fontosabbnak. Ugyanakkor az első BL-győzelem nekem óriási megkönnyebbülést jelentett 2022-ben. Előtte az Egerrel, az OSC-vel, a Szolnokkal és a Fradival is minden évben a BL-ben szerepeltem, és sokszor ott voltunk a végjátékban, de mindig félresiklott valami.
Reccóban poénkodtak is velem, hogy olyan vagyok, mint Zlatan Ibrahimovic, aki jó, meg minden, de Bajnokok Ligáját képtelen nyerni. Amikor megtört az átok, mondtam is annak, aki a legharsányabban ibrázott, hogy most már valaki új focistát kell rám húznia.
– A görögök a vízilabda Lionel Messijét látták önben, amikor az Olimpiakoszhoz igazolt.
– Hízelgő, de ha már Messi, tőle nagyon-nagyon messzi vagyok…
