A Győri Audi ETO KC a kilencedik döntőjére készült a női kézilabda Bajnokok Ligájában, amióta létezik a Final Four rendszere. Az elmúlt nyolcból hatszor is nyert a hazai közönség előtt, és a címvédő a vasárnapi, Odense elleni mérkőzésen is esélyesebb volt – a két csapat eddigi 12 egymás elleni mérkőzéséből tízet a Győr nyert, noha ősszel épen a Rába partján nyert az Odense. Per Johansson együttese szombaton végig a kezében tartotta az Esbjerg elleni elődöntőt, végül 29-28-ra nyert. A másik dán csapat pedig úgy ejtette ki a három magyarral felálló Metztet, hogy a második félidőben már hétgólos hátrányban is volt. Az Odense története első BL-döntőjére készült, és korábban nem is jutott be még a legjobb négy közé, ugyanakkor a sportág legendás kapusa, a 45 éves Katrine Lunde vélhetően a társainak elmondta, hogy Budapesten mire kell számítaniuk, miután a norvég korábban hétszer is megnyerte a sorozatot.

A Győr szurkolói így készültek a BL-döntőre
A finálé előtt a bronzmeccsen a dán Esbjerg legyőzte a Metzet 30-27-re. A franciáknál hiába dobott három gólt Szöllösi-Schatzl Nadine, míg Vámos Petra kettőt, Szemerey Zsófi egy percet sem kapott az edzőjétől. A lefújás után már mindenki a 18 órakor kezdődő fináléra, a Győr-Odense meccsre hangolódott mindenki a csarnokban és azon kívül is. Íme, fotósunk, Mirkó István képei a győri szurkolókról.