A Bajnokok Ligája 2. fordulójának keddi játéknapján két mérkőzést rendeznek 18.45-től. Az egyik a Real Madrid kazahsztáni vendégjátéka lesz, a 15-szörös BL-győztes klub a Kajrat Almati ellen játszik. Helyben valóságos őrület alakult ki a spanyolok körül, Kylian Mbappé pedig egyetlen mondatával hihetetlenül népszerű lett.

Húszezren figyelték a Real Madrid repülőgépének útját
Jellemző a felhajtásra, hogy amikor szeptember 23-án elkezdték árulni a jegyeket, pillanatok alatt elkapkodták őket. A nagyjából 20 000 néző befogadására alkalmas stadion helyeire több mint egymillió jegyigénylés érkezett, a rendszer végül úgy osztotta szét a jegyeket, hogy ne csak a legelsők juthassanak hozzájuk, így próbálták „korlátozni” a jegyüzéreket – írja a Szovjetszkij Szportra hivatkozva az Origo.
Hogy a kazahok mennyire várták a Real Madridot, jól mutatja, hogy a küldöttség repülőjáratát mintegy húszezren követték a Flight Radar-alkalmazáson keresztül. Ez volt az adott éjszaka legnépszerűbb járata a világon!
A reptéren a madridiakat már a BL-himnusz fogadta, amelyet kazah népi hangszereken adtak elő.
A csapat az InterContinental luxusszállodába költözött be, a szurkolók pedig mindent megtettek, hogy minél közelebb kerüljenek a játékosokhoz. A beszámolók szerint Kylian Mbappé és Vinícius Júnior voltak a legnépszerűbbek.
Kylian Mbappé népszerű párbeszéde a helyiekkel
Mbappé egyébként külön barátságos fogadtatást kapott. Mivel Kazahsztán lakosságának többsége muszlim, a helyiek arabul köszöntötték őt, erre pedig a francia válogatott támadó is a közös nyelven reagált. „Szalám alejkum, testvér!” – mondták a vendéglátók, mire a francia mosolyogva így felelt: „Va alajkumu asz-szalám!”, azaz „Béke veletek”, amire a válasz az, hogy „És veletek a béke”. A kazah média igencsak felkapta ezt a rövidke párbeszédet.
A Real Madrid csapatát 2500 rendőr őrzi, a hírek szerint a királyi gárda az átmeneti szállásául szolgáló 15 emeletes InterContinental hotelban mind a 277 szobát lefoglalta. Ez azért bizonyára nem teljesen helytálló, mert vannak vendégek a hotelban, akik természetesen ledöbbentek az őrülettől, de jelenleg nem lehet szobát foglalni a hotelban. Az Origo híre szerint az államhoz közeli Kazinform hírügynökség arról számolt be, hogy a csapat „exkluzív használatra” kapta a hotelt, amely a saját döntése értelmében most nem fogad más vendégeket.
A Kajrat az első játéknapon 4-1-es vereséget szenvedett a Sporting otthonában, míg a Real Madrid házigazdaként 2-1-re legyőzte a Marseille együttesét.