Guardiola inkább befogta a száját, de Haaland bűnösnek kiáltotta ki a társát

Kétszer is vezetett a Monaco otthonában a Manchester City, ám végül csak 2-2-es döntetlent ért el a hercegségben a Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában. A végeredményről egy kései, vitatott tizenegyes döntött. A lefújást követően a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola és a duplázó Erling Haaland is érintette a nyilatkozatában a kérdéses büntetőt.

2025. 10. 02. 5:55
Pep Guardiola elégedett azzal, amit a Manchester City játékosaitól látott. A tizenegyesről inkább nem mondott véleményt Fotó: ANADOLU/MUSTAFA YALCIN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Haaland magát is ostorozta

Erling Haaland nem látja ilyen rózsaszínnek a helyzetet.

– Szerintem nem játszottunk elég jól, nem érdemeltünk győzelmet. Energikusabbnak kellett volna lennünk, úgy játszanunk, ahogy az első félidőben. Akkor mi domináltunk, aztán a második félidőben már ők vették át az irányítást. Ez így nem elég – állapította meg a norvég csatár, akinek mindössze hét labdaérintésre volt szüksége az első félidőben, hogy duplázzon. – Ennek ellenére is úgy érzem, hogy részese vagyok a játéknak, bemozgok, megnyitom a területeket a többieknek. Nem csak a labdaérintésekről szól a játék, sokféleképpen részt lehet venni benne. Ez az én feladatom. Az első félidőben elvégeztem a dolgom, a másodikban nem. Nem szereztem gólt, nem zártam le a meccset.

A gólzsák tehát magát is ostorozta, ugyanakkor a társát sem védte, amikor a büntetőre terelődött a szó. 

Nem láttam az esetet. Nem tudom, de ha valakit arcon rúgsz, akkor szerintem jár a tizenegyes.

Haaland kilenc klubot is lepipált

A Monaco ellen duplázó Haaland ötven fellépése alkalmával 52 gólnál jár a Bajnokok Ligájában, ezzel a kilencedik helyre lépett előre a kupasorozat örökranglistáján. Ez már önmagában is lenyűgöző statisztika, ráadásul félszáz mérkőzést tekintve többször talált be, mint a Dinamo Zagreb, az Anderlecht, a Lille, az FC Bruges, a Celtic, a Galatasaray, a CSZKA Moszkva és a Panathinaikosz játékosai összesen szereztek ehhez a mérföldkőhöz érkezve.

 

Ki lesz a BL-győztes Budapesten?
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt! 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.