A Genk a belga ligától automatikusan 25 ezer eurós bírságot kap, amit minden félbeszakadt, de folytatott mérkőzés után be kell fizetni. További fegyelmi vizsgálat is folyamatban van.
A Fradi ellen büntethet az UEFA, az ellenfél erre számít
A Voetbalprimeur.be azt írja, hogy a Genk friss incidensének időzítése különösen szerencsétlen a Fradi elleni El-meccs előtt. Szerintük egy újabb rendbontás esetén az UEFA korábbi büntetése életbe léphet, így fennáll a veszélye, hogy a déli tribün egy részét be kell zárni a következő európai hazai meccsen.
„Ha csütörtökön a Fradi ellen ismét gond lesz, a Genknek október 23-án, a Real Betis elleni mérkőzésen részben le kell zárnia a lelátót. Ez különösen fájó lenne, hiszen a klub éppen idén vehet részt egy UEFA-tesztprojektben, amelynek keretében a lelátó állóhelyeit nem kell átalakítani ülővé. Most viszont komoly az esély arra, hogy a klub elveszíti ezt a kedvezményt” – írják a cikkben.
A Genk is érzi a veszélyt, a klub a közleményében külön kitért a Fradi elleni mai Európa-liga-mérkőzésre is:
„Csütörtökön, az Európa-liga első hazai mérkőzésén a magyar Ferencváros ellen szeretnénk szurkolóinkkal együtt ismét megmutatni, mit képvisel valójában a KRC Genk: biztonságos és meleg futballélményt fiatalnak és idősnek egyaránt” – fogalmaznak.
A Genk az El-alapszakasz első fordulójában 1-0-ra győzött a skót Rangers otthonában, az FTC pedig hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a cseh Viktoria Plzen ellen. A két csapat ma 21 órakor kezdődő találkozójáról a Magyar Nemzet élőben, folyamatosan frissülő cikkben számol be.
Az FTC és a Genk korábbi egymás ellen meccsei:
- Ferencváros–Genk 1-1, 2023. 11. 09., Konferencialiga
- Genk–Ferencváros 0-0, 2023. 10. 26., Konferencialiga
- Genk–Ferencváros 2-1, 2020. 01. 10., barátságos
Forrás: Eredemenyek.com
Meddig jut a Fradi? A második számú európai labdarúgó-kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? A csoportkörben már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga estéket. Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt! |



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!