Nagy a botrány: kitálalt a fiatal úszónő, akit éveken át megalázott az edzője

Lelki terrorban tartotta az edzője, és a végén megundorodott a sporttól, ezért hat hónapra fel is hagyott vele. Drámai interjúban tálalt ki a belga úszósport feltörekvő csillaga, Florine Gaspard, aki azt állítja, hogy volt edzője minden lehetséges módon megalázta őt. A 23 éves úszónő jelenleg a világkupa-sorozatban gyűjti az érmeket, amelyben a férfiaknál Kós Hubert tarol. Gaspard másokon is segítene azzal, hogy nyilvánosságra hozta a történetét.

2025. 10. 21. 10:24
Florine Gaspard kitálalt, a fiatal, olimpikon úszónő elmondta, hogyan alázta meg őt az edzője éveken át Fotó: DAVID PINTENS Forrás: BELGA MAG
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azt mondta, hogy túl sokat nevetek, úgyhogy nem ünnepelhettem a győzelmeket vagy a jó időeredményeket – részletezte. – Másképp kellett viselkednem, mint amilyen vagyok, sőt még a szüleimnek sem volt szabad a lelátóról szurkolniuk nekem. Ez annyira fájt, hogy teljesen megundorodtam a sporttól, megutáltam az egészet.

Gaspard hat hónapig szünetet tartott, ami csaknem a pályafutása végét jelentette, mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Végül a 2021-ben megrendezett tokiói olimpia környékén jutott el oda, hogy ebből elég volt, és váltott.

Az úszóbotrány utóélete: Florine Gaspard másokon is segítene

Gaspard a belga úszószövetséghez fordult először, mindent elmondott, és ez megerősítette abban, hogy segítsen a hasonló helyzetben lévő társain.

– Hallottam, hogy más lányok is felszabadultan érezték magukat, miután én sikerrel jártam, és ezután ők is megosztották a történetüket a szövetségben. Büszke vagyok erre – fogalmazott.

Pszichológus segítségét kérte, előbb Marseille-be költözött, majd Antwerpenben kezdett új életet, ahol megmentette a pályafutását is.

– Erősebb lettem, ma már tudom, mi az elfogadható és mi nem az. Fontos, hogy a fiatal sportolók tudják, ha valami nincs rendben. Soha nem helyes, ha egy edző azt mondja, ne egyél valamit, mert túl kövér vagy. Az élsport a tiszteletről szól, és ennek mindkét fél részéről meg kell lennie – jelentette ki.

A teljes interjú:

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.