Nehezen lehet jelzőket találni arra a hangulatra, amely Oslóban a feröeri és a svájci csapat összecsapását övezte pénteken este. A 7000 feröeri néző csodálatos atmoszférát teremtett, a feröeri játékosok pedig tényleg úgy érezhették, hogy hazai pályán játszanak. Amikor a második félidő közepén Feröer hat góllal vezetett, szinte mindenki biztos volt abban, hogy nyernek. Nem ez történt. A svájciak – akiket talán kevésbé ismer a sportágat követők jelentős része – három másodperccel a vége előtt 28-27-re vezettek, Feröer ekkor tudott egyenlíteni. Mivel az északiak kapuja üres volt, a svájci csapat megpróbált még egy gólt dobni, de erre a három másodperc kevésnek bizonyult. A mérkőzés végét jelző duda megszólalásakor a labda nem haladt még át a gólvonalon, ezért lett döntetlen a vége és ezért omlott össze szinte minden svájci. A kézilabda Eb eddigi legjobb meccse volt ez.

A kézilabda Eb eddgi legnagyobb meccse volt ez
A másik oldalon viszont nagy ünneplés tört ki, hiszen a feröeri csapat valóban az utolsó lehetőséget ragadta meg azzal, hogy egyenlíteni tudott. Érdemes megnézni a meccs összefoglalóját, mert ebből is kiderül, micsoda dráma zajlott le az oslói összecsapáson.
Ebben a csoportban a párizsi olimpia negyedik helyezettje, a szlovén válogatott egy 81 gólt hozó mérkőzésen 41-40-re győzött Montenegró ellen.
A meccs végén az is kiderült, hogy az Eb-k történetében soha nem fordult még elő, hogy egy mérkőzésen 81 gólt szerezzen a két csapat. A szlovénok ezzel a győzelemmel most lépéselőnybe kerültek, de jelenleg tényleg megjósolhatatlan, hogy melyik két együttes jut tovább a malmöi középdöntőbe.

Érdemes még szólni arról is, hogy a Feröer-szigeteket szinte megbénította a kézilabda Eb. A kis skandináv országból 7000 drukker utazott el Norvégiába. Ez azt jelentette, hogy több oktatási intézményben és óvodában haza kellett küldeni a gyerekeket, mert a nevelők egy része épp a kézilabda Európa-bajnokságon tombol. De szünetel a parlamenti munka is, mert a képviselők közül többen szintén Oslóban tartózkodnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!