
Az akkori austini sikere mindmáig az utolsó elsősége. Tavaly csak a Hungaroringen nyerte meg az időmérőt – a 27 pole-ja a legtöbb a vb-címmel nem rendelkezők között –, de az sokatmondó, hogy míg neki hét dobogós helyezése volt, addig új csapattársának, Lewis Hamiltonnak egy sem. Igaz, ezzel annyit ért el, hogy már csak Rubens Barrichello (68), Valtteri Bottas (67) és David Coulthard (62) azok, akiknek több dobogójuk van nála (52), de sosem voltak világbajnokok.
Lewis Hamilton is a monacói csapattárs elé került idén
A 2026-os idény elején azt lehetett várni, hogy a neki kedvezőnek tűnő új szabályváltozásoknak köszönhetően a Ferrari akár a 2022-eshez hasonló eredményekkel kezdi az évet. Ez nem így lett, de egyértelműen a Mercedes mögötti második erőként startolt a Scuderia. Az immáron férjként szereplő Charles Leclerc ki is mondta, hogy „most vagy soha", és három forduló után két dobogóval és egy sikeres kínai szerepléssel jól is állt. A kétállomásos észak-amerikai túra már kevésbé sikerült jól, de a Monacói Nagydíj előtt így is boldogan jelentette be, hogy legalább 2028 végéig a Ferrari versenyzője marad.
Azóta lefelé ível a pályája. Saját közönsége előtt az időmérő és a futam hajrájában is összetörte az autóját, utóbbinál ráadásul a második pozícióban haladt. Katalóniában ismét balesetezett a kvalifikáción, majd a verseny végén meghibásodott az SF-26-osa. Legutóbb, Ausztriában pedig hiába rajtolhatott másodikként, másnap visszaesett, így csupán nyolcadikként zárt. Három versenyhétvége alatt mindössze négy pontot gyűjtött, így a harmadikról a hatodik helyre csúszott az összetettben.
A jelenleg 46 ponttal előtte álló Hamilton tavaly csupán három versenyen zárt Leclerc előtt, idén már nyolc futam alatt kétszer ennyinél jár.
A hétszeres világbajnok az Osztrák Nagydíjon 19 másodperccel zárt csapattársa előtt, majd így fogalmazott: – Ez az egyik legrosszabb pályán, innen nézve a szombati harmadik helyem sem volt rossz, a mai ötödik helyet pedig elfogadom annak fényében, hogy Charles milyen jó volt itt az elmúlt években.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!