Nem igazán értem, miért döbbent meg a Microsoft – sőt, az egész amerikai társadalom – azon, milyen eredményeket produkált az a Tay névre keresztelt, az interneten tizenéves leány formájában megjelenő mesterséges intelligencia, amely egy álló napon át „társalgott” a tengerentúli felhasználókkal. Tay egy központi program, egy robot, amelyet azért találtak ki, hogy a Twitteren keresztül beszélgessen az iránta érdeklődőkkel, s közben lesse el a partner nyelvezetét és a kommunikációs szokásait. „Minél többet beszélgetnek Tayjel, ő annál inkább alkalmazkodik ahhoz, akivel társalog” – magyarázta az indulásnál az ötletgazda Microsoft. A cél az volt, hogy Tay próbálja meg szimulálni egy mai amerikai fiatal viselkedését az online társalgás során. Tay tanult is, de még mi mindent! A kezdeti jópofizás után másról sem beszélt, mint a szexről és a rasszizmusról. A nap végére telezsúfolta az üzeneteit a legdivatosabb trágárságokkal, miközben egyvégtében nemi együttlétre szólította fel követőit, Adolf Hitlert pedig lelkesen éltette. Néhány röpke óra alatt annyi keresetlen megjegyzéssel illette a feministákat és a zsidóságot, hogy a kétségbeesett Microsoft a nap végén kénytelen volt lekapcsolni a robotot.
Én viszont nem igazán értem, miért döbbent meg robotjának viselkedésén az őt életre hívó Microsoft. Vajon mire számítottak? Tay hibátlanul működött, jól illeszkedett a beszélgetőtársakhoz, eltanulta a nyelvezetüket, visszaadta a gondolatvilágukat. Vagyis tükröt tartott a puskaporos, iskolai leszámolós fiatalokat nevelő mai amerikai társadalom elé. Már csak mersz kéne belenézni a tükörbe
