Húszéves szép hagyomány, hogy zuglói civil szervezetek húsvét vasárnapján megkoszorúzzák a Városliget „Fuit” feliratú magányos sírját, amely alatt különös ember fekszik. Kétszáztíz éve, 1806 decemberében a Hazai s Külföldi Tudósítások című lap adta közre Horváth Jakab nekrológját, amelynek alapján írhatta a Vasárnapi Újság szerzője újabb száz évre rá: „Toporcz községben született Horváth Jakab 1738-ban. Tanult Késmárkon, jurátuskodott Pozsonyban és Pesten, s megtelepedett ugyancsak Pesten. ( ) Volt háza, voltak pénzei, jószágai, de megvetette a földi örömöket, s még asszonyt sem vett magának élettársul. Annál többet időzött könyvtárában, mely nagy volt, és válogatott nemes lelkek szellemi kincseivel volt megterhelve ( ) A Martinovics-pör irataiból köztudomású, hogy Horváth Jakabnak része volt ebben a politikai pörben, mennyiben a vádlottak egy részét ő védte.” Boldogult Horváth Jakab végrendeletében összes – nem kevés – vagyonát jótékony célokra hagyta, csupán azt kérte Pesttől, „adjon számára temetőboltot, valahol messze, valamely csöndes kertben”. Sírkövén pedig csak ez álljon: Fuit (Volt). És a város ekképp ásattatott sírt a megboldogultnak, abban a reményben, hogy „az utolsó ítélet napjáig ott majd elheverhet vízi madarak és nádak között végigsuhogó szellők társaságában”. (A nevezetes sírt maga Arany János is megemlíti Ének a Pesti Ligetről című, 1877-ben írt versében.)
Bár a „csöndes kertnek” remélt „temetőbolt” fölött már nem vízi madarak és nádak között suhognak a szellők, valamelyes vigasz, hogy a különös sír háborús évszázadokat élt túl háborítatlanul.
