Hetvenöt évvel tragikus halála után, most, hogy negyedszázada már beszélni, sőt vitatkozni is lehet róla, annyi biztosan kijelenthető: gróf Teleki Pál a szó valamennyi értelmében nemes ember volt. Törékeny, apró termete, gyönge szervezete erős jellemet takart. Szükség is volt erre egy olyan alig áttekinthető korban, amelyben még azok is megbotlottak, akik nemzetek sorsán őrködtek. Teleki Pál mindkétszer akkor vitte Magyarország miniszterelnöki tisztét, amikor a megcsonkított haza a legnehezebb éveit élte. Először a trianoni sokk után, másodjára az újabb világégés kezdetén. Kevés nála képzettebb embert mondhatott magáénak akkor az ország. A földrajztudós Teleki Pált világszerte ismerték, „civil éveiben” cserkészvezetőként, egyetemi vezetőként tette a dolgát, címeit, tudományos fokozatait nehéz lenne fölsorolni. Legismertebb földrajzi munkáját, a Kárpát-medencei magyarság elhelyezkedését ábrázoló „vörös térképet” a nemzet ügyéért készítette – ezzel próbálta az igazságos határokról meggyőzni a trianoni antant-hatalmasságokat. Remélhette Ahogyan abban is csak reménykedhetett, környezete megérti: az országot féltette, amikor türelemre intett a második világháború kezdetén.
Gróf Teleki Pál nemes ember volt abban az értelemben is, hogy dacolva a németekkel sorompót nyitott a menekülő lengyeleknek. Azon kevesek közé tartozott, akik hittek az adott szóban, s – hibáik mellett – elvadult időkben is államférfiakként, tudós előrelátással próbáltak meg országot vezetni, hazát menteni. Nem rajta múlott, hogy félresöpörte, halálba hajszolta a véresre fordult történelem.
