Vissza a természethez! Hogy a rousseau-i ötlet inspirálta-e a hortobágyi legelőpályázat jelentkezőit vagy valami más, nem tudni. Hajlok az utóbbira. Már csak azért is, mert a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentéseiből érdekes részletek szivárogtak ki. Például az, hogy a legelőt nyerők között voltak, akik állatállományukat (ők étkeznének a legelőn) csak a pályázat idejére bérelték vagy lízingelték – merthogy a nyáj (csorda, ménes, gulya, konda stb.) fölvezetése kötelezően szerepelt a kiírásban. Volt földterület, amit egy 50 kacsával rendelkező pályázó nyert meg A Kehi megdöbbenve tapasztalta, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága még ott sem vizsgálta a pályázatok valóságtartalmát, ahol tele voltak ellentmondásokkal. Előfordult, a beadott adatok homlokegyenest mást mutattak, mint ami a nyilvántartásban szerepelt. Igaz, a tartalom ellenőrzése a kormányrendelet szerint nem is volt kötelező, már csak a rövid határidők és a kapacitáshiány miatt sem (De akkor minek az egész cirkusz?) Igaz, a Kehi is megelégedett azzal, hogy megállapította, az ellenőrzés, illetve az ellenőrizhetőség hiánya visszaélésre ad lehetőséget – ám ők nem tettek feljelentést. Különös. A „civil” beadványok sorsa többnyire pusztába kiáltott szó A legviccesebb a legelőkabaréban, hogy miközben a Vidékfejlesztési Minisztérium kötelezővé tette a hortobágyi vezérkarnak a pályázók gazdálkodási tervének az értékelését, azok szempontjait elfelejtette mellékelni.
Kint, az elnyert legelőkön béke honol, sehol egy lélek, a lízingelt jószágok hazamentek, a győztes „gazdálkodók” talán az áldomást isszák.
