Régről tudjuk, hogy a postaládákba kéretlenül belegyömöszölt reklámfecnik, kampánymozgósítások, multiagyrémek és egyéb sületlenségek kiválóan alkalmasak az ember fölbosszantására. Legtöbbünk úgy van vele, éppen elég neki az utcán és a médiumokból rázúduló bornírt és agylágyító hirdetéscunami, amely egyebet sem tesz, mint erőszakol. Megmondja, mit egyél, vegyél, tegyél, kit szeress, hová utazz, hol csináltass hajkoronát, műfogsort, melyik konditeremben alakítsd át magad harcművésszé, illetőleg csinibabává A lakosság zöme, finoman szólva, boldogan eltekintene a postaládák telegyömöszölésétől. Már csak azért is, mert az olvasatlanul kukába dobott fecnik miatt nem marad hely a levélszekrényben maguknak a leveleknek. Emellett az is előfordul, hogy a sok vacakkal együtt a fontos küldeményt is kihajítják. A gyömöszölés ellen szól az is, hogy a ládikákból kikandikáló reklámújságok nagyszerű támpontot kínálnak a betörésre spekuláló gonosztevőknek.
Azt gondolná az ember, hogy ennek az agresszív, környezetkárosító és lakosságbosszantó reklámterjesztésnek a visszaszorítása olyan ügy, amelyben akár még egyet is érthetnének a parlamenti pártok. Miért ne? De nem. Hiába nyújtotta be a Jobbik azt a törvényjavaslatát, amely megtiltaná a levélszekrényeket sújtó rekláminváziót – a kormánypártok leszavazták az indítványt. (Azt gondolni sem merem, hogy a kormányreklámok miatt.)
A miniszterelnök szerint a környezetvédelem a baloldal ügye, „ilyenre mi nem költhetünk”. Vajon mit szól ehhez Áder János „ökoállamfő”?
