A doni áttörésnél elhunyt magyar katonákról írtam a napi jegyzetemet minap, a katasztrófa évfordulóján. Ebből idézek: „Ilyenkor jön a gúnyos kérdés: mit keresett a magyar honvéd a Don-kanyarnál?”
Nem is tévedtem, jött a szokásos gúnyolódás. A Hírklikk.hu-n megjelent írást az SZDSZ-es Gusztos-dinasztia idősebbik tagja, István jegyezte. Azon akadt ki, hogy a Honvédelmi Minisztérium is megemlékezett a százezer magyar áldozatot követelő tragédiáról. „Áldozatokat, köztük bűnösöket hősöknek mondani önáltató és nemzethülyítő gazemberség” – közölte a történésszé előlépett szerző, majd arról érdeklődött: meddig folytatható ez az „átkozott, történelemhamisító ocsmánykodás, meddig beszélnek a doni áldozatokról azt hazudva, hogy a hazáért küzdöttek és haltak meg?” Lassan mondom, hogy Gusztos ember is megértse. Magyarországot az antant kapzsi békediktátuma, Trianon sodorta az újabb háborúba. A harmadára csonkolt hazát, a megalázott nemzetet egyetlenegy remény éltette: visszaszerezni az elcsatolt országrészeket! Erre azokban a viharos években kizárólag német (és olasz) segítséggel lehetett esélyünk – és ennek ára volt.
„Persze – zárja cikkét a Hírklikk-történész – lehet-e másképp beszélni »vitézről« elnevezett alakulat előtt, Prohászka Ottokár cserkészcsapat társaságában…” Hogy emberünk ismeri-e Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári katolikus püspök munkásságát, nem derült ki a cikkből. (Talán a foximaxin hallott róla, esetleg a Marosán-összesben olvasott valamit.) A tanácskommün borzalmait átélt, a Trianon-tragédián összeomlott nemzet a tenni akaró hazafit látta Prohászka püspökben.
Haza, nemzet… – segítsek, Gusztos úr?
Borítókép: Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára (jobbra a második) koszorút helyez el a Don-kanyar Emlékkápolnánál 2021. november 2-án (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
