Kezdődik a futballidény. Bár továbbra is Nemzeti Bajnokság (NB) a neve, ez mára csak afféle formaság. A magyar első osztályban (NB I) a mezőny majdnem felét külföldiek alkotják – főképp a Fradiban, Újpesten, Fehérváron és Kisvárdán látunk belőlük. Pár éve valamelyik „derbin” (Fradi–Újpest) a 22 játékosból, írd és mondd, három volt magyar…
Vagyunk néhányan, akiket végtelenül bosszant ez az internacionalizmus. Nem rasszizmus ez, de az embernek tényleg bedagad a feje a sok szerecsen, arab, szingaléz meg vizigót focista láttán – nem a bőrszínükkel, a vallásukkal vagy a nyelvükkel van baj, de ez azért mégiscsak a mi nemzeti bajnokságunk lenne, álljon meg a menet! Ez nem magyarkodás, szimpla logika. Megjegyzem, a sok külföldi szerepeltetése nemhogy segít, inkább ront a magyar labdarúgás állapotán, a válogatotthoz meg semmit nem ad hozzá. Rég örültem annyira hazai NB I-es futballeredménynek, mint jómúltkor, amikor a Paks 3-0-ra legyőzte a Kisvárdát. A tizenegy magyarral felálló Paks (ők az egyetlen kivétel) nyert a brazil, szerb, horvát, cseh, bolgár, román és fehérorosz játékosokkal pályára lépő másik „magyar”, a Kisvárda ellen. Utóbbiaknál csak két magyar szerepelt.
Egy olvasó azt kérdi, mi az akadálya, hogy az MLSZ korlátozza az egy időben pályán lévő külföldiek számát? Ha ez jogilag nem lehetséges, teszi hozzá, akkor csökkenteni kell a különféle akadémiák támogatását, merthogy azok az NB I-nek alig képeznek utánpótlást. Ingerültebb társa a számból veszi ki a szót: „Az illetékes urak mindenféle uniós szabályozásról meg szabad munkaerő-áramlásról papolnak, de mi fütyülünk erre! Változtassák meg a hülye szabályokat!” Stimmel.
Borítókép forrása: Tolnai Népújság/Makovics Kornél
