Az ukrán nemzetiségű Viktor Silov altábornagy legemlékezetesebb „haditettét” akkor követte el, amikor 1991. június 19-én utolsó szovjet katonaként elhagyta Magyarország területét. Tettével egyfajta megkésett békeharcos lett. (Egyenruháját utóbb a Terror Háza Múzeumnak adományozta.) Az „ideiglenesen” – 46 esztendőn át – nálunk állomásozó Déli Hadseregcsoport parancsnoka minap, 82 évesen fejezte be földi szolgálatát.

Azon a forró délutánon a megrendült tudósítók közt magam is ott voltam a záhonyi Tisza-parton. „A záhonyi hídjelenetnél kevés a protokoll – írtam a másnapi Pesti Hírlapba. – A távozó Silov egykedvűen tiszteleg, vele szemben Annus Antal magyar tábornok, a búcsút celebráló honvédelmi államtitkár szalutál. (Utóbbi öt évvel később nairobi nagykövetként légi merénylet áldozata lesz.) Silov beszéde rövid, magyarra nem fordítják. Minek is? Ugyan mit mondhat egy hazaparancsolt ősz szovjet tábornok magyar kollégájának? Hogy nagyon sajnálja? Hogy negyvenötben, ötvenhatban ő sem így gondolta, csak hát a jaltai egyezmény, a nemzetközi viszonyok, meg hogy Kádár személyesen kérte, maradjanak még. Meg hogy felülről diktáltak mindent (…)” A beszéd végén Silov hosszan parolázott a magyar tábornokkal, oroszosan körbecsókolta, aztán beszállt a fekete Volgába, és – anélkül, hogy visszanézett volna – átrobogott a Tiszán, egyenesen a Szovjetunió felé. (Afelé a birodalom felé, amely – ki hitte volna akkor? – két hónappal később megszűnik.) Nagyjából ötven fotóriporter futott utána csalódottan, hisz az előzetes programban az állt: Silov gyalog megy át a hídon. Odalett a sok történelmi fotó reménye.

De a szívünkben megmaradt a kép: elrobogott a nagy fekete autó.

Borítókép: Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnokának autója átlépi a határt a záhonycsapi átkelőhelyen 1991. június 19-én (Fotó: MTI/Kleb Attila)