Megelégelvén az ellenzék végtelenített eurónyavalygását – Mikor vezeti be már végre az Orbán-kormány? –, Matolcsy György jegybankelnök minap a közrádióban elmagyarázta: Magyarországnak 2030 előtt még csak fontolgatnia sem szabad az euró bevezetését, mert a csatlakozás a gazdaság megfelelő felkészültsége nélkül könnyen visszaüthet. Majd akkor lesz időszerű, amikor a fejlettség eléri az uniós átlag kilencven százalékát. Addig viszont – tette hozzá – érdemes kihasználni azt a rendkívüli mozgásteret, ami az MNB rendelkezésére áll. A kóros eurózás különösen a DK-nál figyelhető meg, nagyasszonyuk, Árnyék Klára évek óta ebben szenved. Minden létező fórumon szajkózza: euró nélkül óriási versenyhátrányba kerül az ország. Dávid Ferenc, a Gyurcsány-párt árnyékminisztere pedig nemrég azt írta, hogy a magyarok kétharmada pártolja az euróbevezetés és a forint lecserélésének gondolatát. (Forrásmegjelölést ugyan nem biggyesztett a „kétharmadhoz” – talán Pulai Publicus Intézete mérte ezt is –, de ez nem zavarta különösebben, gond nélkül levonta a konzekvenciát: „A magyar polgárok tehát európártiak”.)
Amennyire visszaemlékszem, az első Orbán-kabinet 2002-ben a feltöltött államkassza kulcsával együtt adta át a kormányzást az MSZP–SZDSZ-nek; három éven belül jöhetett volna az euró. Vajon miért nem vezették be? Csak nem azért, mert Láriferi az ámokfutásával csődközelire gatyásította a gazdaságot?
Egy kis történelem. Talán nem véletlen volt az 1848-as 12 pont egyike a „Nemzeti bank”. Az eltökélt akarat a független nemzeti pénzre. Talán Klárika is hallott már a Kossuth-bankóról…
