Utcai aláírásgyűjtésbe kezdett a Momentum: „Kössék az oktatás reformjához az uniós pénzeket!” (Engem a „rendszerváltó” szabad demokrata gyülekezetre emlékeztetnek ezek az európaizó, affektáló szalonforradalmárok. „Tudjuk! Merjük! Tesszük!”) A részletekről a magát államférfiként aposztrofáló Gelencsér Ferenc pártelnök a közösségi oldalán tájékoztatta publikumát (a javasolt kapálás helyett): „Vera Jourovát személyesen is tájékoztattuk az indítványról, az első egyeztetések alapján a javaslat nyitott fülekre talált a bizottságnál. De ahhoz, hogy meg is valósuljon, fontos, hogy össztársadalmi támogatottságot is fel tudjunk mutatni.” Valaki megmondhatta volna szegény Gelencsérnek, hogy az oktatás nemzeti ügy, Vera Jourovának ehhez nagyjából annyi köze van, mint lónak a mozijegyhez. Nem irigylem Gelencsér kezelőorvosát.

A pártvezér a májusi megválasztása óta több alkalommal adta jelét, hogy elődjéhez hasonlóan ő sem tülekedett, amikor az észt porciózták. „Gyalogolunk a diktatúrába, de nincs hova hátrálnunk” – kesergett két kordonbontás között elnök úr, aki agyi attrakciók tekintetében már most alulmúlta elődjét, Fekete-Győr András szellemi erőemelőt.

És akkor képzeljük el a mezei képviselőiket! Még össze sem ült az új Országgyűlés, máris lejáratták magukat, amikor a nagy garral beharangozott „hősi ellenállás” helyett mégiscsak elvállalták a „díszellenzék” szerepét. A karakánt alakító nolimpikonok mégiscsak felvették a mandátumukat, mégiscsak elfogadtak minden juttatást a „látszatparlamenttől”. Csak a nagy mellényből nem engedtek.