Négy nappal az aradi tábornokok kivégzése után Pesten, az Újépület melletti fapiacon, nagyjából ugyanott, ahol október 6-án sortűz oltotta ki gróf Batthyány Lajos miniszterelnök életét, két frissen ácsolt bitófa várt az eltaposott szabadságharc újabb mártírjaira. Csány László és báró Jeszenák János a nemzet legelejéhez tartozott.
A hatvanéves Csány már a reformdiétákon is részt vett, a harcok kezdetén pedig a nemzetőrség egyik fő szervezője lett, majd teljhatalmú kormánymegbízott, végül a Szemere-kabinet minisztere az összeomlásig.
Batthyány után ő volt a legmagasabb rangú polgári vezető, akit Haynau kivégeztetett. „Száműzhette volna magát, hogy megmenthesse életét – írta róla a kortárs Pálffy János. – Ő nem tette. Ő tudta, hogy minden nagy és szent ügynek vértanúkra van szüksége.” A bitó alatt csak ennyit szólt: „Hazámért ezt is szívesen!” Mártíromságát Faludy György is megörökítette:
…A miniszter, / bár hívták, maradt egyedül. / – Az Aldunán – szólt – mély a gázló, / s vénember már nem menekül. / Leszek bitófán harci zászló, / ha sorsom ezt így rótta ki – / s habár magyar volt Csány László, / úgy halt meg, mint egy római.
Jeszenák báró (a felvidéki Esterházy János dédapja) sem kért kegyelmet. Pozsonyi sírján Gyulai Pál verse emlékezteti az utókort:
Szerette hazáját szívvel, szóval, tettel; / Védte szabadságát híven, becsülettel. / Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte, / S nem küzdhetve többé, vérpadon halt érte.
Aradon is folytatódott a véres ősz. 1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredes, Kazinczy Ferenc legkisebb fia követte a tizenhármakat. És akikről még nem tud a história…
