A történelmi emléknapok legtöbbjét saját arcához igazítja a napi politika, olykor kurzusonként változik a hivatalos álláspont – az aradi mártírhajnal emlékezete ritka kivétel. A 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom tábornok emlékezete szent.
Egyikük sem készült mártírnak, tettre kész, életrevaló emberek voltak.
Végzetüket a nemzet balsorsa hozta.
Ugyanezen a napon végezte be életét Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök is. A pesti Újépület előtt mártírhalált halt gróf sem vágyta a halált… Hogy mi lehetett a „bűne”, nem tudjuk. Csupán néhány hónapig állt a kormány élén, lojális volt az uralkodóhoz, az alkotmányhoz, fegyveres harcban nem vett részt. Talán azért kellett meghalnia, mert igazi hazafi volt. Golyótépte mellényét a Nemzeti Múzeum őrzi, mártíromsága helyén örökmécses lobog.
Már mindannyian odafönt voltak, de Aradon még késő este sem ért véget a tragikumában is fölemelő gyásznap. Az elrettentésül a vesztőhelyen hagyott tetemek lábánál csakhamar őszirózsa- és koszorúerdők domborultak.
Még a közeli falvakból is rengetegen zarándokoltak a friss Golgotához, ezrek imádkoztak a mártírokért. A város valamennyi templomában megkondultak a harangok.
A gyűlölet a saját csapdájába esett, a feldúlt várparancsnok járőrei idegesen és eredménytelenül szaladgáltak egyik utcasaroktól a másikig, hasztalan próbálva hazaterelni a tömeget, amely még éjszaka is a bitók előtt térdelt, könnyezett.
Hősök születtek azon a lombhullató októberi napon. Mert megszakítani lehet a szívdobogást, de a visszhangját megzabolázni sosem.
Borítókép: Thorma János Aradi vértanúk című festményének részlete
