A Pest vármegyei Maglód lokálpatriótái büszkék arra, hogy Katona József Bánk bán-kéziratát 1913-ban – hatvanöt évnyi hányattatás után – egy helybeli vasutas, bizonyos ifjú Katona József állomásfőnök, az író távoli rokona találta meg valahol Kecskeméten, majd adta át Maglód földbirtokosának, Wodiáner Jánosnak. A művelt báró meg sem állt a Magyar Tudományos Akadémiáig a szellemi ereklyével, ahol hamarosan hitelesítették is azt. Ennek emlékére avatják fel szombaton azt a Katona József-domborművet – Babos László maglódi művész alkotását –, amely a drámaírót ábrázolja, kezében azzal a bizonyos Bánk bán-kézirattal.
Eredetileg a helyi vasútállomás falára szánta az alkotást a megrendelő Fejlődő Maglódért Egyesület (Fema), ám ott tavaly nyáron a helyi polgári kör – gondolom, tévedésből – egy kommunista besúgónak, Bajusz Rezsőnek avatott emléktáblát. (Azóta is ott van.) Katona József azonban a Fema-tagok szerint aligha szeretne egy társaságba kerülni a bolsevik zsivánnyal, ezért úgy döntöttek, a helyi kultúrközpont, a MagHáz kiállítóterme (mostantól Katona József-terem) legyen az otthona. Nem véletlen, hogy a bronzalkotás ünnepélyes avatására március 23-án kerül sor: 1848-ban ezen a napon mutatta be a Pesti Magyar Színház Katona József halhatatlan művét.
(Más. Csütörtöki jegyzetemben az ötvenhatos mártír Mansfeld Péter kapcsán azt írtam, Kádárék kivárták a tizennyolcadik születésnapját, ugyanis addig „halálra még nem ítélhető”. Nos, Kahler Frigyes jogtörténésztől azóta megtudtam: ez városi legenda. A szovjet megszállást követő szolgai jogalkotásunk következtében „törvényes” volt – 1961-ig – a fiatalkorúak kivégzése. Szörnyű végszó.)
