Ipari méretekben versel és őrködik felettünk Gyurcsány Ferenc költő és hadvezér, kivált reggel, éjjel meg este. Ha kérünk belőle, ha nem. Legutóbb szombaton lovagolt fel a Parnasszusra, hars zsengéjét Caligula római császár és Szeléné, a Hold istennőjének beszélgetése ihlette. Szívjunk magunkba csipetnyit a mitológiai illatból! „Úgy tűnik, szereti önmagát. Sőt, talán leginkább önmagát szereti. / Látja magát kívülről? És vajon, amit lát, az tetszik neki? Vagy önvak? / Szerepazonos? Attól függ, milyen szerepre készül.” (Állítólag barna nadrágos vetélytársát festette meg a szemkilövőhegyi humanista, más szerint viszont önmagát. Végül is mindegy. A költészet itt a lényeg.)
Más ez a Láriferi, amióta fáklyalánggá lett. Zsengéiből kitetszik, szinte éhezi saját költészetét. Hallgatóságának is kivételes élmény, amikor az ifjúmunkás-mozgalomban edződött szárazabbik én (a politikus, pártvezér, habzóborász stb.) váratlanul szociálisan érzékeny poétává lesz, aki látnokká nőve csupasz verslábaival öleli keblére hallgatóságát. Szépírói próbálkozásai közül talán a 2018-ban fogant választási zakókesergő a legemlékezetesebb: „Szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája. […] Gőzös, keleties hatalom, megtorlás, a maradék emberi szövetek szétszaggatása, a polgári szabadság, az emberi méltóság maradékának szertefoszlása […] , a maró önvád, a perspektíva elenyészése.”
Pártsemleges pszichiáterek szerint a sűrűn jelentkező kettős küldetéstudat (nemzetvezetői ambíció plusz parnasszusi vágyak) jól illeszkedik a megroggyant elme rohamos hanyatlásához.
